~7.: Indulás.~

2013. Július 6.

7:20

Egész kipihent voltam ahhoz képest, hogy tegnap mennyit ugráltam és pattogtam egész nap.
Kimásztam az ágyból és felöltöztem. Fogat mostam, sminkeltem, és ló farokba kötöttem hosszú hajamat.
Eltettem a smink cuccaimat és fogkefémet és éppen időben voltam ahhoz, hogy pontosan érjek le a hallba.
Lementem hát és ott várt már rám az az öt fiú.
-Jó reggelt - köszöntem, amint köze értem hozzájuk.
-Neked is - a fiúk.
-Öhm.. Induljunk szerintem - Liam.
-Kimberly, szerintem húzd a fejedre azt a kapucnit és vegyél fel egy napszemüveget, ha nem akarsz holnapra a címlapokon szerepelni - mondta Harry.
-Oké - feleltem és felhúztam a kapucnimat, és felvettem egy napszemcsit. - Megfelel? - kérdeztem.
-Tökéletes. Ki sem fogják találni hogy ki vagy - Niall.
-Szuper. Akkor mehetünk - csapta össze  a tenyereit Liam és  5 testőr kíséretében elhagytuk a szállodát.
A szálloda előtt több száz lány volt. Amikor meglátták a fiúkat visítozásba kezdtek és egymást taposva próbáltak közelebb kerülni valamelyik sráchoz.
-Liam, szeretlek!! -  hallottam, ahogy egy lány ezt sikítja teli torokból.
-Harry legyél a férjem!!! - visított egy másik lány.
Nagyjából csak ilyeneket lehetett hallani mindenhonnan.
Megforgattam a szememet a szemüveg alatt és 3 kínkeserves araszolgatással eltöltött perc után elértünk a kocsiig, ami amúgy kb 10 méterre -sőt, talán még annyi sem -, volt a szálloda kijáratától.
Mikor beszálltam volna éreztem, hogy valami erőből a hátamnak csapódik. Megfordultam és egy lány ütött meg az öklével teli erőből.
-Ribanc!! - vonyították a féltékeny rajongók.
-Nem veheted el a férjeimet!! - hallottam egy másik csaj hangját.
Eléggé megrémültem úgyhogy fogtam magam és amilyen gyorsan csak tudtam bevágódtam a kocsiba.
Mikor már mindenki bent volt a járműben a kocsi lassan, lépésekben indult el. Az őrült rajongók még a kocsi előtt is ott voltak. A mellettünk lévő sötétített ablakokon pedig rengetegen próbáltak belesni, hogy lássák a srácokat.
Én csak a fejemet takarva ültem.
-Basszus, ezek elmebetegek! - lihegtem, amikor sikerült kijutnunk a lányok százainak fogságából.
-Mi a baj? - nézett rám aggodalmasan a jobb oldalamon ülő Harry.
-Semmi különös, csak az egyik féltékeny csaj fogta magát és teljes erőből hátba vert - mondtam kicsit még mindig félve.
-Azt vágod, hogy úgy remegsz, mint a kocsonya? vonta fel a szemöldökét a másik oldalamon ülő Liam.
-Szerinted ezek után? Ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy felismernek az utcán, mivel az ország egyik leghíresebb magazinjának főszerkesztője vagyok, de ahhoz nem, hogy több száz lány rohanjon le és ütögessen - fogtam a fejemet és a testemen egy újabb remegéshullám szaladt végig.
-Nyugi, semmi baj! - ölelt át Harry.
Én furcsa módon egészen megnyugodtam a karjaiban. Izmos vállára döntöttem a fejem, míg ő a hátamat simogatta.
A remegésem egyetlen perc után alább hagyott és a zaklatottságom helyét teljes nyugalom vette át. A szívem a szokottnál gyorsabban vert, de ez már nem az izgalomtól vagy az idegességtől volt. Gyanítom, Harry közelsége volt rám ilyen hatással.
Mélyen beszívtam a levegőt az orromon, ezzel együtt éreztem a Harry nyakából áradó isteni illatot.
A számon kifújtam a levegőt, majd már csak az orromon lélegeztem, hogy minél jobban érezzem kábító és szédítő illatát. Lassan lehunytam a szememet és valahogy kicsit elszundítottam.

-Héé, Csipkerózsika. Itt vagyunk a reptéren. Kelj fel, ha még ma oda akarsz érni Doncasterbe! - ébresztgetett Harry mosolyogva.
-Oké - nyögtem kómás hangon és egy pillanatnyi nyújtózkodás után kiszálltam a kocsiból.
Lassan botladoztunk át a tömegen, mert milyen meglepő, itt is tele van minden rajongókkal. Hogy vannak ezek ott mindenhol???
Mikor eljutottunk addig a bizonyos menedékhely szerű szobáig, ahol immáron rajongók nélkül voltunk nagyon megkönnyebbültem.
Onna már csak néhány lépés volt a repülő hangár, ahol felszállunk a fiúk magán gépére.
-Azt a mindenkit! - tátottam el a számat, amint elém tárult a luxus repülőgép belseje.
-Mi az? - kérdezte Louis és levágódott egy nagy bőrfotelba.
-Nem túlzás ez egy ici picit? - vontam fel a szemöldököm.
-De az. De nem tudunk mit tenni, hiszen nekünk ez jár - huppant le Louis mellé Zayn.
Egy pár másodperc hatásszünet után elnevette magát.
-Nyugi, csak hülyülök. Nem vagyunk olyan nagyképű fasz fejek, mint amilyennek mondanak minket - nevetett.
-Ez feltűnt. Mert ha tényleg olyanok lennétek, akkor nem kezelnétek engem úgy, ahogy kezeltek - vigyorogtam rá.
-Ülj csak le nyugodtan valahová -  mutatott az ülőhelyekre Liam.
Én leültem az egyik kis - na jó... nagy - bőrfotelbe és elővettem egy újságot, amit ott találtam.
Milyen meglepetés, éppen a Fabulous magazin akadt a kezembe. És micsoda véletlen, hogy éppen a 1D van a címlapon.
Megköszörültem a torkomat és a fiúk felé fordítottam az újságot.
-Hát igen... Jó lett a cikk - vigyorhott Niall.
-Kösz. Én írtam - vigyorogtam büszkén.
-A cikk végén a "Kimberly Hill" feliratból gondoltuk, hogy nem is valaki más írta - Louis.
-Na jól van -  fogattam a szemem mosolyogva és kerestem egy másik magazint.
Olvasás közben nagyon belemerültem a szövegbe, ami a britek és az írek furcsa szokásairól szólt.
-Niall, az írek tényleg minden St. Patrick napon manónak öltöznek és úgy járják a várost? - néztem hülye fejjel Niallre, mivel ő itt az egyetlen ír gyerek.
-Hát... általában igen. De nem mindig öltöznek manónak. Van aki csak egész nap zöld ruhában mászkál. Elég ijesztő tud lenni olyankor Írország, de én mindig is imádtam a St. Patrick napokat - dőlt hátra kényelmesen és vigyorogva a foteljében.
-Ezt egyszer meg kell néznem - nevettem és letettem az újságot. - Mi óta vagyunk úton? - kérdeztem mindenhol egy órát keresve.
Harry a karórájára pillantott.
-1 és fél órája. Ha szerencsénk van, akkor még fél, vagy egy óra és megérkezünk Doncasterbe - jelentette ki Harry.
-Remek! Addig alszom egyet! - mondtam és elhelyezkedtem a fotelemben.
-Hogy tudsz te ennyit aludni? - kérdezte zavarodottan Louis.
-Úgy, hogy szeretek aludni - kuncogtam és lehunytam a szememet.

A leszállás előtt 5 perccel ébredtem fel így Doncastert még meg tudtam felülről is csodálni. Gyönyörű volt.
Nehezemre esett kivárni azt az öt percet, amíg landolunk a reptéren.
Amikor megérkeztünk a reptérre eléggé meglepődtem. Nem teljesen arra számítottam, ami ott fogadott bennünket...