2013. Augusztus 13.
16:33
Három csengés után Mia felvette a telefont.
- Halló, tessék, itt Mia… - nem tudta befejezni, mert belevágtam a mondókájába.
- Te mégis mi a jó büdös fenét képzelsz magadról egyébként? - förmedtem rá kegyetlenül.
- Mi a probléma Kimberly? - kérdezte, de tudtam, hogy tudja.
- Az a probléma, hogy olyan apró, pitiáner trükkökkel próbálod tönkrevágni a Fabulous-t, amivel csak magadat, és a Mirror-t minősíted. Nem tűnik fel, hogy soha nem fogod véghezvinni a tervedet?! - a hangomból sütött a megvetés és a gyűlölet.
- Semmi sem lehetetlen Kimberly. Próba szerencse. Előbb utóbb a trükkjei, amiket te pitiánernek nevezel, sikeresek lesznek, és tönkreteszem az egész magaznit! - kacagott gonoszan Mia.
- Egy utolsó féreg vagy. Egy talpnyaló. Undorító, hogy mennyire mélyre süllyedtél. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen görény leszel. Azt ajánlom, fejezd be az áskálódást, és törődj a magad dolgával, mielőtt te szívnád meg a legjobban! - ennyit mondtam még, majd választ meg sem várva raktam le a telefont.
Felsóhajtottam, és hátradőltem a székemben. Beletúrtam derékig érő hajamba, és próbáltam megnyugodni.
Az órára néztem, és feltűnt, hogy már nincs is munkaidőm.
Felkaptam a cuccaimat, és elindultam.
Az irodaépület fotocellás ajtaján kilépve teljesen megdöbbentem.
Fotósok és újságírók toporzékoltak az épület előtt és mind rám szegezték a fényképezőgépeket.
~ Ez meg mi a jó szentséges atya úr Isten?! - kérdeztem magamban, riadtan.
Mély levegőt vettem, és elindultam az R8-as felé.
A gépek kattogtak, a fotósok pedig tolakodva, egymás hegyén, hátán próbáltak a közelembe jutni, én pedig felmértem a terepet, és a fotósok között átfurakodva igyekeztem a kocsihoz eljutni.
~Mióta vagyok én ekkora híresség?! - visított egy hang a fejemben.
Nem tudom, miért olyan nagy dolog egy tulajdonképpen híresség barátnője.
Az Isten szerelmére, csak egy barátnő vagyok! Nem akarok ebbe a paparazzók előli menekülésbe belecsöppenni! A francba!
Egy szerencsétlen lépésem következtében sikeresen megbotlottam egy fotósban, és elestem. Végighorzsoltam a tenyeremet, és megütöttem a térdemet.
Na jó. Most lett elegem!
Éppen felállni készültem a hatalmas csattanásom után, mikor valaki elkezdett felsegíteni.
- Minden rendben van? Nem esett baja? - kérdezte egy kedves, női hang.
- Persze, minden oké. Nincs semmi bajom. - mosolyogtam, miközben leporoltam a térdemet.
- Remélem, tényleg semmije nem fáj! - a nő aggódó hangja kicsit megnyugtatott.
- Nem, semmim nem fáj, köszönöm. - nyugtattam meg. - De most igyekeznem kellene. Köszönöm a segítséget. Viszlát! - intettem, és ismét, bár ezúttal óvatosabban indultam tovább.
A volán, és a sötétített üveg mögött már lassabban dobogott a szívem. Tulajdonképpen sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam.
Beindítottam a motort, és elindultam. Gyorsan besoroztam a forgalomba. Minél előbb el akartam tűnni onnan.
Mikor egy pillanatra a kezeimre néztem, feltűnt, hogy vérzik a lehorzsolt tenyerem. Pillanatok alatt elővarázsoltam a táskámból egy zsebkendőt, mielőtt összevéreztem volna a krémszínű bőrkárpitot. Letöröltem a véremet, de a kezemben tartottam a zsebkendőt, hátha még szükségem lenne rá.
100-zal hajtottam Harry házáig. Mikor beálltam a garázsba, kipattantam a kocsiból, és egyenesen a lakásba mentem.
Óriási megkönnyebbülés volt beérni a házba. Csönd, és rend fogadott. Fellélegeztem, élveztem a nyugalmat.
Felmentem a hálószobába, kivettem egy itthonra szánt nadrágot és pólót, majd elmentem letusolni.
Felcsatoltam a hajamat, és
A meleg víz megnyugtatott. Legalább 15 percig álltam a zuhany alatt, mire észbe kaptam, és kimentem.
Magamra tekertem egy törülközőt, és kimentem. A szobában öltöztem át.
Mikor mindennel végeztem nagyot kordult a hasam, így arra gondoltam, hogy le kellene menni, körbenézni a konyhában.
A lépcsőn leérve megláttam Harryt, amint épp a cipőjét veszi le.
- Szia bébi! - mosolygott, majd hozzám lépett egy csókért.
- Szia! - megfogtam a kezét, és adtam egy puszit a szájára.
- Milyen napod volt? - kérdezte, miközben a konyhaba igyekeztem.
- Hosszú. - sóhajtottam.
- Mi ez a kezeden? - hangja aggódóvá vált, ahogy jobban szemügyre vette a kezemen éktelenkedő, terebélyes, vörös sebet.
- Hoztam a formám, és elestem. Mikor az irodaházból mentem kifelé egy halom fotós meg újságíró fogadott. És annyira tolakodtak, hogy az egyikben elestem. - forgattam a szememet.
- Hát ez nem jó. - kezemet az ajkához emelte, és megpuszilta a tenyeremet.
- Hát nem. És neked milyen napod volt? - kérdeztem én is.
- Szintén hosszú. Éhes vagyok, és fáradt. - morogta.
- Akkor együnk valamit, aztán pihenésképpen nézzünk meg valami filmet. - ötleteltem.
- Benne vagyok. - somolygott Harry.
- Akkor csinálok valami ehetőt. - kacsintottam, és a hűtőhöz mentem, hogy keressek benne valami ehetőt. - Mit ennél? - kérdeztem.
- Bármit.
- Hát ezzel igazan sokat segítettél. - forgattam a szememet.
Végül kivettem egy csomag sajtot, és sonkát a hűtőből, meg vajat, elővettem a kenyeret, meg a szendvicssütőt, és elkeztem melegszendvicseket gyártani.
Igen, tudom, hogy megint rengeteget késtem, és ezúttal nem fogok kifogásokat gyártani.
És tudom, hogy ez a rész eleg lapos lett, de valahogy a hangulatom kihat az írásaimra is.
De azért remélem, tetszett ez a rész!
Szikraa.*
