Kedves olvasók! Tudjátok a gépemen már a 21. részt írom. Hát igen volt időm bőven, míg beszerelték az új házba a netet. Az a lényeg, hogy megpróbálok napi egy-kettőt hozni. Jó olvasást! Puszi :
xxSzikraa.♥
2013. Július 5.
08:27
Amikor felkeltem lementem a szállodai étkezőbe reggelizni. Senki nem volt még lent.
Úgy döntöttem, hogy bőven elég lesz nekem ebédig egy kis tál müzli. Miután megettem visszavonultam a szobámba.
Felvettem egy fürdőruhát és lementem a medencékhez. A napra mentem, mert mivel most jó idő volt gondoltam napozok egyet.
Kifeküdtem egy napozó ágyra és élveztem a nap meleg sugarait.
Egyszer csak valami eltakarta előlem a napot. Azt hittem egy felhő az, de kinyitottam a szememet és megláttam Harry magas alakját magam fölött.
-Szia - köszönt mosolyogva, amikor kinyitottam a szemem.
-Helló - köszöntem vissza neki és a napszemüvegemet felcsúsztattam a hajamba.
-Mi újság? - kérdezte, miközben lehuppant a mellettem lévő napágyra.
-Semmi jó. Veled?
-Semmi különös. Akarsz Louissal beszélni? - kérdezett óvatosan.
Én kétszer is meggondoltam a válaszomat.
-Majd igen. De inkább majd megkeresem én - feleltem és visszadőltem a napágyra.
-Oké... Kérdezhetek valamit? - Harry.
-Már kérdeztél is, de kérdezz! - forgattam a szememet a napszemüveg alatt.
-Van barátod? - tette fel a kérdést.
-Jézusom Harry, az OK, hogy flörtölni akarsz, de rohadtul nem jön be, ha ennyire tapad valaki - ugrottam fel a helyemről.
-Jól van. Bocsánat! Csak tudod... Ez most elég hülyén fog kijönni, de kicseszettül bejössz nekem - húzódott félmosolyra a szája.
Istenem az a bugyiszaggató féloldalas mosoly és kisfiús gördöcskék! Mindig is ő jött be nekem a legjobban a bandából, de most ez tényleg elég furán jött.
-Khm... Oké. Értem. De most... hagynál napozni, ha szépen megkérlek? - kérdeztem olyan hangnemben, amiből talán leesik neki, hogy most nem igazán vagyok vevő a társaságára.
-Persze. Akkor szia - intett nekem, még egyszer, elismerő tekintettel végig mérte a testem és elment.
Még durván egy- egy és fél órát feküdtem a napon, majd amikor elkezdtek leszivárogni az emberek, gondoltam ideje menni.
Össze szedelődzködtem, és felmentem az emeletre, a szobámba.
Felvettem egy farmer rövidgatyát és egy fehér felsőt, majd vissza lementem.
Úgy gondoltam, itt az ideje beszélnem Louissal, mivel tegnap ár kellően végiggondoltam a dolgokat így úgy éreztem vele is közölnöm kell, mi a helyzet és mire jutottam tegnap este.
Fogalmam sem volt, hogy melyik szoba az övék. Végigmentem azon az emeletem, ahol én lakom. Semmi. Semmi arra utaló jel, hogy ezen az emeleten lennének.
Eggyel feljebb mentem és ott a liftből kiszállva és a folyosó felé fordulva megláttam két testőrt, amint fekete "SECURITY" feliratú ruhában mereven állnak egy ajtó két oldalán. Valahogy megéreztem, hogy nem Ashton Kutcher szobája lesz.
Lassan és nyugodtan oda lépkedtem, hogy lássák, hogy nem vagyok egy elvetemült One Direction mániás rajongó, majd megálltam velük szemben.
-Mit szeretnél? - kérdezte kemény, mély hangon az egyik testőr.
-Öhm... Kimerly Hill vagyok - mutatkoztam be.
-Gratulálok hozzá - felelte ridegen az egyik őr.
-Louis Tomlinson rokona vagyok. Vele szeretnék beszélni - mondtam kiegyensúlyozottan.
-Rossz szöveg kislány - vágta a másik testőr. - Jobb lenne, ha szednéd a sátorfádat és indulnál tovább.
-Kérdezze csak meg valamelyik srácot, aki éppen bent van! Egész nyugodtan. Ha megmondja nekik, hogy Kimberly Hill menne be, akkor biztos azt fogják felelni, hogy engedjenek be - forgattam a szememet.
A magasabb Security-s szintén a szemét forgatva megfordult, bekopogott, majd miután megadták neki az engedélyt, benyitott.
-Valami Kimberly Hill keres téged Louis, és azt mondja, hogy a rokonod - jelentette be unott hangnemben.
-Nem hazudik! Engedd be Paul! - hallottam meg Louis kedves hangját a résnyire nyitott ajtó mögül.
-Szerencséd van kislány - mosolyodott el kissé ez a bizonyos Paul nevezetű testőr és kitárta nekem az ajtót.
-Köszönöm - mondtam lazán és beléptem. Mire becsuktam volna maga mögött a bejáratot az már becsukódott.
-Szia Kimberly - üdvözölt Louis mosolyogva. Ahogy láttam éppen egyedül volt.
-Szia Louis... - köszöntem lesütött szemmel. - Tudod, nagyon röstellem, hogy olyan hülyén reagáltam le ezt az egész rokonság témát, csak eléggé felzaklatott, hogy egyszer csak a semmiből feltűnik valaki, aki azt állítja, hogy a rokonom úgy, hogy három teljes éve tök egyedül vagyok. Louis ezt nem olyan egyszerű felfognom - ráztam a fejemet és azok a könnyek, amelyeket napok óta magamban tartottam, a felszínre törtek, és lassan végigfolyva az arcomon, mosták le azt a minimális mennyiségű sminket, amit reggel felkentem.
-Kimberly... Sajnálom, hogy csak úgy letámadtalak ezzel az egésszel, tudom, nem így kellett volna, de őszintén nem vagyok valami gyakorlott abban, hogy ilyeneket közöljek úgymond idegen emberekkel és innentől pedig nem tudtam, hogy hogyan is csináljam - húzta el a száját Louis.
-Figyelj, én úgy döntöttem, hogy beletörődök az egészbe, megismerkedem a te családoddal és megpróbálok úgy élni, mintha pelenkás korom óta a családom lennétek. Oké? - kérdeztem, fájó szívvel, miközben letöröltem a fekete szemceruza által szürkére színezett könnyeimet. Tényleg iszonyat nehéz volt ezt a döntést meghozni és hangosan kimondani, de annál maradtam, hogy nem lehetek életem végéig olyan, mint egy öregasszony, aki soha semmit nem csinál. És őszintén nem szeretnék egyedül meghalni 20 macska, 2 papagáj és 5 teknős társaságában.
-Tényleg? - kérdezett vissza Louis és reményteljes mosoly jelent meg az arcán.
Én csak nehezen bólintottam egyet és felnéztem a szemeibe.
-Remélem nem csalódsz az új... családodban - vigyorgott és ölelésre tárta a karjait.
-Én is remélem - mosolyodtam el én is és egy mély levegővétel után megöleltem.
Olyan férfias illata volt, hogy ha nem a rokonom tuti letámadom. De a rokonom volt és elég hülye szitu lenne, ha többet akarnék amolyan család-barátságnál. Na igen. Nem vagyok komplett.
-Köszönöm, hogy elfogadsz családtagodnak - sütöttem le a szemem.
-Ugyan már! Hülye lennék, ha nem így állnék hozzá. Vagyis hozzád - Louis.
-Furcsa... - mondtam halkan.
-Mi? - vonta fel Louis az egyik szemöldökét.
-Hát... egyrészt abba belegondolni, hogy végig volt családom, csak én nem tudtam róla, másrészt pedig az a tudat és egyben tény, hogy mostantól van egy családom, akik remélhetőleg szeretnek... Vagy legalább is szeretni fognak.
-Én már most nagyon bírlak - kuncogott Louis.
-Köszi Lou - pislogtam. - Én most megyek - álltam fel.
-Hová? Nem jössz el velem meg a többi sráccal ebédelni? - ajánlotta Louis.
-Öhm... Oké - bólintottam rá az ajánlatra. -Mikor?
-Ebédelni délben szokás vagy nem? - vonogatta felváltva szemöldökeit.
-Jóó, de igazad van! - röhögtem. Annyira idióta ez a srác!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése