Újabb infók!

Az előző előtti bejegyzésben közöltem veletek, hogy lesz egy közönség találkozóm.
Most találtam egy jó időpontot, ami nem más, mint jövő hét kedd, azaz, 29-e, valószínűleg délelőtt 11 óra, Starbucks Westend.  Ha valakinek nem megfelelő az szóljon és változtatok, ha sokaknak nem jó.
Puszii: xxSzikraa.♥*
#BocsiAFölösBejegyzésért

~30.: Köszönöm Istenem!~

*Kimberly Hill szemszöge*

2013. Július 16.

14:32

Boldog vagyok. Már amennyire ilyen helyzetben boldog lehetek.
Hosszú feszült napok várakozással teli órái után végre Harry itt volt mellettem és fogta a kezem. Ennél több nem is kellett már. Mindössze annyi, hogy kiengedjenek innen. Innen, azaz a kórházból, ahová az autóbaleset után szállítottak.
-Elnézést uram, de ki kell fáradnia - lépett be egy orvos papírokkal a kezében.
-Rendben - bólintott Harry és fel állt, majd odahajolt a fülemhez. - Amint kimegy visszajövök édesem - adott egy puszit a homlokomra, elengedte a kezemet, majd kiment.
-Most leellenőrzöm, hogy minden rendben van-e, és ha úgy látom, hogy igen, akkor esélyes, hogy még holnap haza lesz engedve, de csak, ha akkor is minden oké lesz - mosolygott rám barátságosan.
-Remélem - csak ennyit mondtam halkan, majd az orvos oda lépett a mellettem települő gépek elé és írogatni kezdett a papírjára.
Vagy 5 percig firkálgatott, aztán felém fordult.
-Hát, úgy tűnik, a vér sűrűségén kívül minden rendben van. Arra azonban tudok gyógyszert felírni, és helyreáll pár hét elteltével - magyarázta és megint írt egy picit a papírjára.
-És most akkor... vagyis holnap hazamehetek? - kérdeztem izgatottan.
-Még nem biztos. Ez a holnapi ellenőrzéstől függ. De, ha mákja van, akkor igen. És figyeljen! Mindent megteszek annak érdekében, hogy holnap kiengedjék - tette a vállamra a kezét én pedig rámosolyogtam.
-Köszönöm - mondtam és az orvos csak egy kurtát bólintott és kiment. Helyét egyből Harry váltotta fel, aki érdeklődő tekintettel ült vissza a helyére és vette újra kezébe a kezemet.
-Na, mi a helyzet? - kérdezte.
-Semmi. Lehet, hogy holnap kiengednek, csak elvileg túl sűrű a vérem, amire valami gyógyszert fog felírni a doki. De azt mondta, hogy igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy minél hamarabb és lehetőleg holnap hazamehessek - mondtam.
-Ez remek hír! Nekem meg most szólt az én orvosom, hogy már ma hazamehetek. Azért vagyok már most utcai ruhában. Gyorsan átvedlettem - kacsintott.
-Neked legalább nem kell még egy éjszakán minimum bent töltened - nevettem erőtlenül. A bordáim ugyan még mindig sajogtak, ez volt már a legkisebb gondom.
-Dehogy nem. Ma talán egyszer haza megyek, de nem hagylak itt. Valamiért biztos vagyok benne, hogy holnap kiengednek - vigyorgott Harry boldogan.
-Őszintén remélem.... - csak ennyit mondtam és hanyagoltam is ezt a témát.
Helyette valami sokkal de sokkal jobb témára tereltem a beszélgetést.
-És most mi lesz így veled? Mármint a főnököd nem fog kirúgni? - kérdezte aggodalmas szemekkel.
-Biztos, hogy nem. Egyrészt tudja, hogy Perrie egy nagyon jó barátnőm, másrészt pedig nem vágná csak úgy ki az évtized, vagy talán év század legjobb főszerkesztőjét, aki a Fabulous-nál - vontam vállat egyszerűen.
-Remélem is. Én meg szerintem visszatérek a koncertekhez. Tudod, ebben a világbban, amiben én élek nincs egy kis betegállomány miatt megállás, ha csak nem kórházba került valamelyikünk. Most ez történt, de amint kiengednek kezdődik minden előröl - forgatta azokat a csodás zöld szemeit. Úgy válaszolta meg a még ki sem mondott kérdéseimet, mintha olvasna a gondolataimban.
-Na ezért nem lettem én előadó művész. Na meg cseppet sem vágytam annál nagyobb hírnévre, mint amekkora most is van nekem. Elég az, hogy mindenki tudja a nevem, de valamennyire csak egy arctalan név vagyok nagyjából mindenkinek..
-Én sem vágytam erre a "hírnévre". Csak mivel mindenki tudta a családban, hogy milyen úgymond "tehetséggel" vagyok megáldva ezért beneveztek egy tehetségkutatóba. Arról meg nem én tehetek, hogy összeraktak négy hasonló kaliberű sráccal, és mivel mi voltunk/vagyunk a tinilányok számára álompasi - itt megforgatta a szemét. - típusú fiúk ezért oda jutottunk ahová. Hidd el nekem, ha mind az öten ronda állatok lennénk, akik még nőhöz sem nyúltak életükben, akkor nem lett volna ekkora sikerünk és nem nőtte volna ki magát világhírűvé az a név, hogy "One Direction" és nem ismerné ebbe a bizonyos One Directionbe tartozó öt gyerek nevét minden harmadik ember - Kelt ki magából kissé Harry.
-Hét, Hazz, nyugi! Nem rosszból mondtam és még csak megsérteni sem akartalak. Szereltek te bolond, ne vedd magadra, ha valami félre érthetőt mondok! - szólaltam meg és a mondatom végén megcsókoltam.
-Ne haragudj. Nem tudom, mire kaptam fel ennyire a vizet - prüszkölt saját magán.
Én csak elmosolyodtam és ezzel jeleztem neki, hogy semmi baj nem történt.

/Másnap reggel/

2013. Július 17.

09:01

Nehezen nyitottam ki a szememet, de mikor kinyitottam Harry-t láttam meg, amint fejét az ágyra támasztva hangosan szuszogva alszik.
Mély levegőt vettem és minden erőmet összeszedve Feljebb ültem az ágyon.
Negyed óra múlva Harry felemelte a fejét, tekintetét pedig rám szegezte.
-Mióta vagy fent? - kérdezte egyből.
-Nem rég óta. Talán negyed órája - vontam vállat és sóhajtottam egyet.
Amint erősen kifújtam a levegőt nyílt a kórterem ajtaja és belépett rajta ugyan az az orvos, aki tegnap.
-Jó reggelt! - köszönt.
Mi vissza köszöntünk neki. Ezúttal nem küldte ki Harry-t, csak írogatott a lapjára.
-Nos, Ms. Hill, úgy látszik valóban semmi baja a vérsűrűségen kívül. Mint már mondtam arra írok fel gyógyszert. Még elintézek néhány papírt, és haza mehet. Addig elkezdhet készülődni. 5-10 percen belül vissza jövök - jelentette be és kiviharzott.
-Köszönöm Istenem! - emeltem az égre a szemeimet és elkezdtem kimászni az ágyból.
A sok fekvéstől teljesen elgémberedtek a lábaim és az egész testem.
Nagyot nyújtóztam, majd mikor észrevettem, hogy Harry előttem áll é várja, hogy megfogjam a kezét, tettem amire várt és két lábra álltam. Furcsa volt megint állni, de Harry karjai biztosan tartottak így esélyem sem volt elesni, vagy bármi ilyesmi.
-Oké, akkor most gyere közelebb! - utasított Harry és hátra lépett két nagy lépést.
-Hazz, miért kell ezt csinálni? - kérdeztem értetlenül.
-Mert hosszú ideig ágyban voltál. A lábaid elszoktak a járkálástól és hogy úgy mondjam fokozatosan kell vissza szoktatni a végtagjaidat - magyarázta.
-Aha. Vágom - bólintottam és pár apró, lassú, de biztos lépéssel áthidaltam a köztünk lévő távolságot.
Ezek után elkezdtem öltözködni. Ahogy elnéztem Perrie hozott be nekem ruhát és azt is a saját szekrényéből, mert azok a ruhák olyan "Perrie stílusúak" voltak. Felvettem őket és épp mikor belebújtam a cipőbe, akkor lépett be a doki.
-Jól van Ms. Hill, látom készen van. Akkor még ezt a lapot alá kellene írnia és már mehet is - mutatott a lapra, amit az orrom alá dugott és mellé egy tollat is adott.
Aláfirkantottam és kész is volt.
-Köszönöm a jó ellátást - mosolyogtam az orvosra. - Viszlát! - köszöntünk el Harryvel és elmentünk...

Remélem tetszett mindenkinek ez a rész! 

Amúgy, aki nem olvasta volna, annak itt írom le, hogy az őszi szünetben közönségtalálkozót szervezek. Akit érdekelnek a részletek menjen az előző bejegyzéshez és olvassa el! 

Most pedig néhány véleményt kérek erre a részre! Csak azért, mert az utóbbi időben eléggé kizökkentem az írásból, de remélem ez nem látszik nagyon meg. 

Puszillak benneteket: XxSzikraa.♥*

Meglepetés! <3

Halihóóó!
Szikraa él és most egy kis meglepetéssel érkezem.
Az a remek ötletem támadt, hogy mivel nemsokára itt az ősziszünet, szerveznék egy kis író-olvasó találkozót.
A Westendben lenne a Starbucksban.
Nem tudom, kit érdekelne ez, de reménykedem benne, hogy néhányótok örömmel találkozna velem, azaz Szikrával.
Programokra is gondoltam. Például elmesélnék nektek pár kulisszatitkot a blogjaimról és magamról, tehetnétek fel kérdéseket bármivel kapcsolatban, illetve az olyanoknak, akik őrülten oda vannak a blogjaimért/valamelyik blogomért esetleg aláírást is osztanék a kedvenc blog fejlécének nyomtatott változatára.
Tudom, elég elvetemült ötlet, hiszen nem vagyok olyan nagy író, de annak a kevés olvasómnak, akik vannak szeretnék minél nagyobb örömet okozni.
Arra is gondoltam, hogy ha ez a talákozó be jön, akkor minden nagyobb szünetben rendeznék egyet.
Remélem nem néztek ez után komplett idiótának, de ha esélyes, hogy eljöttök, akkor kommentbe jelezzétek felém.
Köszönöm a figyelmet drágáim. <3
XxSzikraa.<3*

~29.: Végre!.

*Még mindig Perrie Edwards szemszöge*

2013. Július 12. 

18:33

Beérve a Zaynnel közös nagy házunkba ledobtam a cipőmet és felrohantam az emeletre, ahol feltehetőleg Zayn tartózkodott.
-Szia - köszöntem az ajkamba harapva, mikor megláttam, hogy párom éppen félmeztelenül, kezében a TV távirányítójával csukott szemmel a hátán fekszik és valószínűleg alszik.
A TV-ben éppen egy focimeccs ment. Óvatosan Zayn mellé léptem, kivettem a kezéből a távkapcsolót és kinyomtam a TV-t. Ledobtam a távirányítót az egyik párnára és lassan a Zayn melletti helyre feküdtem.
Kezemet végigsimítottam kidolgozott felső testén, amire álmosan morgott egyet. Felkaptam rá a tekintetemet, de nem ébredt fel.
Adtam egy puszit borostás arcára, majd megöleltem és én is elaludtam, amint fejem a mellkasára ért.
Annyira emlékszem még, hogy nem sokkal később átölelt, innentől viszont már teljesen magába szippantott az álom világa.

/4 nappal később/

2013. Július 16. 

09:14

*Harry Styles szemszöge*

Tegnap kimászhattam a kórházi ágyból, de a termet, ahol helyet kaptam nem hagyhattam el. Éreztem, egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy lássam Kimberly-t. A hiánya egyre nagyobb lyukat ütött bennem és már egyre csak türelmetlenebb voltam.

-Szevasz Harry! - lépett be Niall vigyorogva. 

-Szia - köszöntem egy ásítás után.

-Na mi a pálya? Ma már átmehetsz Kimhez? - kérdezte, miközben leült mellém egy székre. 

-Hát, nem tudom, hogy átengednek-e. De ha átengednek, ha nem, én átmegyek - kuncogtam sunyin. - Voltál ma már bent nála? - kérdeztem hirtelen kicsit lágyabb hangon.

-Igen. Pontosabban nem én, hanem Jesy. De azt mondta, hogy alszik - felelte Niall. 

-Értem. Louis bejön ma? Csak mert jó lenne vele beszélnem - mondtam halkan. 

-Nem tudom - felelt Niall miközben kifelé bambult az ablakon. 

Az utóbbi pár napban eléggé összevesztem Louis-val. Mindig is bonyolult kapcsolatot ápoltunk egymással, azt viszont egyikünkről sem lehetett soha elmondani, hogy csak azért barátkozunk egymással, mert a banda kötelez bennünket. Hát nem. Igaz, alapból emiatt ismerkedtünk meg és ezért kezdtünk el barátkozni, de mára már sokkal, de sokkal erősebb kötelék van közöttünk. Testvéremként, részemként tekintek rá.

De a veszekedésünk igazából egy teljesen abnormális dologból indult ki. Nem is tudom mi van most velünk, hiszen nem szoktunk ilyen apró baromságokon veszekedni.

Úgy kezdődött az egész, hogy halál nyugodtan Kimberly-ről beszéltünk. Aztán valamit mondott, amire én kicsit máshogy válaszoltam, talán ingerültebben. Erre ő felkapta a vizet, elküldött a legszebb szóval is a jó bús picsába és elment.

Már nem is emlékszem, mi volt az amire úgy felkapta a vizet. Talán... Nem. Nem tudom. Az agyam időnként hajlamos kitörölni a számomra rossz élményeket az emlékezetemből. Úgy tűnik ez most sem volt másképp...

2013. Július 16. 

13:53

Eljött az idő, hogy lássam őt. Hogy végre újra lássam az arcát. 

Nehézkesen kitámolyogtam a vizsgálóból és abba a szobába léptem be, ahol Kimberly volt. 

Amint beléptem megpillantottam azt a lányt, akinek a hiánya olyan nyomot hagyott bennem, mint még senkié még akkor is, ha itt volt tőlem egy-két szobányira. 

Nagy, tengerkék szemeit rám emelte és elmosolyodott. Rózsás arca kipirult és szemei csillogni kezdtek. Örült nekem. Örült, hogy lát és, hogy egyben vagyok. El tudom képzelni, hogy ő mit élt át azalatt az idő alatt amióta itt vagyunk, de mégis... ez valahogy más. 

Halvány, örömteljes mosollyal az arcomon közelebb léptem hozzá és gyengéden megfogtam a kezét. 

-Szia - köszönt halkan. a hangja még mindig rekedtes és lestrapált volt. 

-Szia - kezem, amelyikkel nem épp az ő kezét szorongattam görcsösen, az arcára simult. 

Apró arca a tenyeremben olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnt, mintha porcelán lenne. Olyan fehér is volt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, de aztán újra rám nézett. Gyönyörű szép szemei boldogságot tükröztek és szinte világítva pásztáztak engem. 

-Hiányoztál - súgtam halkan. 

-Te is - válaszolt ő is ugyan olyan hangon. 

-Jól vagy? Fáj valamid? - kérdeztem, mert egyszer csak fájdalmas arckifejezést vett fel, én pdeig belül majd szétszakadtam az aggodalomtól. 

-Jól vagyok, csak... Néha még levegővételnél fájdalom hasít a bordámba. De túlélem - lehelte erőtlenül.

-Minden rendben lesz - mondtam neki azt a néhány szót, amivel az utóbbi napokban valószínűleg elég sokszor nyugtattak mindkettőnket. 

-Tudom. Most már jobban, hogy itt vagy mellettem - ismét az a meseszép mosoly terjedt szét az arcán. 

Ennek láttára nem tudtam magam visszatartani így én is elmosolyodtam. 

-Még mindig annyira hihetetlenül szép vagy! - motyogtam halkan, mire ő csak lesütötte a szemét. 

-Harry? - nézett rám fel fél perc után. 

-Igen? - kérdeztem vissza.

-Megtennél nekem valamit? - még mindig csillogó szemekkel pillogott rám.

-Bármit - feleltem egyszerűen.

-Csókolj meg! - kérte.

Én csak elmosolyodtam, és összeérintettem ajkunkat. 

Ilyen jól még nem esett egy csók. Puha ajkai majdnem megbénították a testemet. A szívem úgy kalimpált, olyan hangosan és olyan gyorsan, mint talán még soha az életben. 

Fogaimmal meghúztam az alsó ajkát, mire halkan belenyögött a számba. Kezemet, amely eddig az arcán pihent felcsúsztattam a hajához és beletúrtam, ami egy újabb sóhajt váltott ki belőle. Az ő keze a tarkómra csúszott és próbált erősebben magához húzni. Vadul téptük egymás ajkait. Mikor elváltunk egymástól belenéztem a szemébe, és igyekeztem rendezni a légzésemet.

-Szeretlek - szólalt meg csengőszerű hangján.

-Én is - válaszoltam.

 Ezek után csak ültem mellette és elmerülve hangjában, szépségében és égszínkék tekintetének csillogásában örültem, hogy itt van. 

Kimberly él. Ennél fontosabb dolog pillanatnyilag még a földön nincs.

Tényleg sajnálom a hosszú kimaradásért, de mostantól igyekszem rátok szánni a szabadidőmet. 

Ezer puszi: xxSzikraa.♥*