2013. augusztus 23., péntek

~20.: Láttam Valamit...~

*Kimberly szemszöge.*

2013 Július 8.

17:30

Mikor lementem egy jelentőség teljes pillantást vetettem Harryre, aki értette a célzást és utánam jött. Kimentem a teraszra, ahol éppen nem volt senki. Becsukta maga után a terasz ajtót és leültünk az egyik napozó ágyra.
-Harry én... - nagyon nem tudtam ennél többet kinyögni. Próbáltam, de valahogy nem ment.
-Nem érdekellek igaz? - kérdezte és elhúzta a száját.
-De - nyögtem ki suttogva. - Túlságosan is - sóhajtottam.
-Komolyan? - mosolyodott el.
Én csak lesütött szemmel, rákvörösre pirulva bólintottam.
-És akkor ez most mit jelent? - kérdezett kíváncsian.
-Értelmezd, ahogy szeretnéd. De a reggeli beszélgetésünkből leszűrve mindkettőnk ugyan arra pályázik - mondtam.
-Mire pályázunk?
-Egymásra - nyeltem nagyot és felnéztem a szemébe.
A légzésem felgyorsult, a szívem pedig olyan tempóra váltott, mint még talán soha.
-Ezek szerint igen - mosolygott, kicsit közelebb hajolt hozzám és egy kérdő pillantást vetett rám.
Én halványan elmosolyodtam és kurtán bólintottam.
Harry ajka az enyémhez ért, ezzel lezáródásra kényszerítve a szemeimet.
Ilyen gyengéd még egyik csókunk sem volt. Furcsa azt kimondani, hogy "egyik csókunk sem", főleg, hogy tudom, hogy csak most jöttünk össze, vagy valami ilyesmi.
Olyan puhán mozgott a számon az ajka, hogy hihetetlen volt. Én miután észhez tértem még jobban aktivizáltam magamat és ajkammal próbáltam azt csinálni, amit kell.
Harry kezei a derekamat zárták közre, míg én egyik kezemmel a combján támaszkodtam, hogy meg tudjam tartani magamat, másikkal pedig a tarkóját simogattam.
Még mindig isten módjára csókolt. Amikor metszőfogai közé fogta egy pillanatra az alsó ajkamat, nem bírtam visszafogni egy halk, apró nyekkenést.
Harry belenevetett a csókba és egyik kezét elhúzta a derekamról, bár közben folyamatosan érintette a testemet. Keze feljebb csúszott, egészen a hajamig. Abba beletúrt és erősebben húzta magához a fejemet. Meglepődtem, amikor nyelve hegyével körbe rajzolta az alsó ajkamat. Ettől olyan érzés fogott el, mintha égne az ajkam.
Ezután Harry elhúzódott és a szemembe nézett.
-Most akkor... együtt? - Harry.
-Együtt - bólintottam, mire Harry úgy nevette el magát, mint egy kisgyerek, akinek a legnagyobb álma teljesült.
Felállt, magával rántott és megölelt. Ölelés közben felemelt és megpörgetett a levegőben, miközben még egy apró csókot adott a számra.
Mikor letett el nevettem magam.
-Mi az? - kérdezte még mindig nevetve.
-Semmi, csak.... ez most olyan, mint egy elcsépelt romantikus film vége - kuncogtam.
-Kit érdekel? Lényeg, hogy itt vagyunk - örömködött Harry.
És igaza volt. Csak az számított, hogy itt vagyunk egymásnak. Semmi más, csak ez.

2013 Július 8.

23:56

Megbeszéltük Harryvel, hogy csak este áruljuk el a dolgokat, amikor már a kicsik alszanak.
-Láttam valamit délután, ami nagyon tetszett - kezdett valamit mosolyogva Perrie.
-Mit? - kérdezte mindenki.
-Hát... Harry és Kimberly kint a teraszon ölelkeztek és csókolóztak. Összesen egy kérdésem lenne. Ti most együtt vagytok? - szegezte nekem és Harrynek a kérdést. Egymás mellett ültünk, de nem adtuk eddig semmi jelét, mi van köztünk.
-Öhm... ma este akartunk titeket beavatni, de igen. Délután összejöttünk - mosolyogtam, de az alsó ajkamat beharaptam.
-Komolyan? - Louis. Ő volt az első, aki felfogta és vigyorogva ugrott fel.
-Igen tesó, komolyan - felelt Harry.
-Ezaz!! - most már mindenki reagált és odajöttek megölelni. Kicsit zavarba ejtő volt.
-És akkor most jöhet egy bizonyíték erre az egészre - Danielle.
Tudtam, hogy mire gondol. Harry felé fordultam, egy másodpercre a szemébe néztem és megcsókoltam.
Nem volt rövid csók, de hosszúnak sem mondanám.
Mikor befejeztük, mindenki nevetett, és örült nekünk.
Hajnali 3-ig beszélgettünk, aztán mindenki elvonult aludni. Én kipateroltam Niall-t Harry mellől és Harryvel aludtam együtt.
Egymás karjaiban aludtunk el, amitől olyan kellemes és véget érhetetlen élményben volt részem, mint még soha. És tényleg. Még soha nem aludtam így fiúval. Ilyen ölelésben....
És még nekem is csak most esett le az egész.
Most esett le, hogy mostantól nem más vagyok, mint Harry Stlyes barátnője. Megtisztelő, hogy éppen belém lett szerelmes. Több millió lány közül éppen én vagyok az az egy, akit akar, akire vágyik, és akit ezentúl minden áldott nap megcsókol és megölel.
Nagyon jó volt ebbe bele gondolni és felemelő érzés volt, hogy tudom, hogy van mellettem valaki, aki védelmez és legfőképpen szeret.

1 megjegyzés: