~18.: Józanul is...~

2013 Júluis 8.

12:48

Reggel kótyagosan ébredtem Niall mellett.
Kicsit megijedtem egy pillanatra aztán láttam, hogy mindkettőnkön van ruha.
Felültem az ágyban és a fejemet fogtam.
A koncert után a bulin mindenki rengeteget ivott, kivéve Liamet, aki ugye a veséje miatt nem is ihatott.
Annyira emlékszem az egészből, hogy a bárpultnál álltam, ittam és Harryvel csókolóztam.
Várjunk csak! Harryvel csókolóztam?! Mi a fene ütött belém?!?!
Felálltam és lementem a nappaliba. Ott volt már Jesy, Liam, Eleanor és Zayn..
-Jó reggelt - köszöntem kómásan.
-Jobbat, ha lehetséges - Jesy.
-Te Kimberly, emlékszel, hogy tegnap este Harryvel csókolóztál és igen kihívóan táncoltál vele? - szegezte nekem a kérdést El.
-Az elsőre igen. de a másodikra nem. Jézusom nem vagyok normális - fogtam a fejemet.
Ekkor lecammogott Harry az emeletről. Csak egy nadrág volt rajta. A lélegzetem elakadt, ahogy izmos felső testén megcsillant az ablakon keresztül bevillanó napfény.
-Reggelt - köszönt és rám mosolygott.
Bazdmeg. Mindenre emlékszik. Legalább is ebből a vigyorból az esett le.
Megforgattam a szememet, majd felálltam és elmentem.
Kimentem a konyhába, hogy keressek valami gyógyszert a kegyetlen másnaposságomra és fejfájásomra.. Szerencsémre ki volt téve a konyhapultra egy doboz valamilyen gyógyszer. Nem tudtam mi az, de sejtettem, hogy a többiek is abból vettek be.
Kipattintottam két szemet a kis pirulákból és egyszerre lenyeltem őket egy korty víz segítségével.
Mikor letettem a poharat Harry hangját hallottam meg.
-Kimberly - annyira megijedtem a hangjától, hogy megugrottam hirtelen.
-Mi van? - kérdeztem szúrósan.
-Ezt én is kérdezhetném. Most te csak játszadozol? - vonta fel a szemöldökét.
-Mi? - néztem értetlenül.
-Tegnap éjjel. A bulin. Először percekig csókolóztunk, aztán meg táncoltunk és szinte mindent megengedtél nekem. Mármint... még akkor sem szólt rám, amikor... öhm... khm... fogdostalak - Harry.
-Figyelj Harry. Tegnap éjjel olyan kibaszott részeg voltam, hogy még magamról sem tudtam. Ha érdekel nem játszadozom, de te tudod milyen az, ha az ember sokat iszik - forgattam ismét a szemem.
-De azt mondtad, hogy szeretsz - nézett merően Harry.
-Mit mondtam?! - kérdeztem leginkább magamtól.
Bassza meg. Francért nem tudom befogni a lepcses számat részegen!!
-Jól hallottad - Harry.
Erre nem mondtam semmit. Nem is nagyon tudtam.
-Csak azért jöttem ide utánad, hogy tisztázzuk. És, hogy még egyszer, józanon is elmondjam, hogy hasonló... mármint hasonló érzések kötnek hozzád - a mondandója végét eléggé zavarban mondta.
-Louis elmondta neked, hogy ez nekem nagyon gyors. De... már kezdem megszokni ezt a tempót és próbálok igazodni ehhez az ütemhez - ráztam a fejem.
-Hát, sajnos abban a világban, amiben mi élünk a többiekkel minden ilyen rohadt gyorsan megy - Harry.
-Akkor megpróbáljak ahhoz is igazodni, amit érzek... érzünk, még akkor is, ha majd' bele hülyülök ebbe a gyorsaságba? - kérdeztem az ajkamat harapdálva.
-Ahogy gondolod. Ezt már te döntöd el. De adok egy kis segítséget a döntéshez - mondta és elém lépett. Amikor arca közeledett felém, azt hittem, hogy megcsókol, de ehelyett csak az arcomra kaptam egy édes puszit.
Harry még egyszer rám mosolygott, majd elhagyta a helységet.
Én mély levegőt vettem és sziszegve fújtam ki a számon. Kénytelen leszek igazodni. Hisz' most már én is valamilyen szinten ide tartozom. Ezentúl nem lesz minden olyan, mint volt.
Elgondolkoztam és viszonylag címszavakban végigfuttattam a fejemben, ami az elmúlt egy hétben -talán még annyi sem- történt.
Felbukkant Louis. Közölt velem mindent. Szép lassan beletörődtem a dolgokba. Szabadságra mentem. Beszéltem Louissal. Eljöttünk Doncasterbe. Kiderült, hogy mit érez Harry. Ráébredtem, hogy én is hasonlóan viszonyulok kettőnkhöz. Megismerkedtem a 1D barátnőkkel. Elmentünk Little Mix koncertre. Mia és a kis zsarolása és beszólásai. A bulin egy-két vad pillanat Harryvel. És ma reggel, amikor Harry és én józanon is bevallottunk egymásnak mindent. És most itt vagyok.
Ez túl sok esemény egy hétre. Nekem legalább is. De igyekszem. Látniuk kell, hogy igyekszem mindennel lépést tartani lehetőleg úgy, hogy ne akadjak ki nap végére.
És két rohadt nap alatt Harry és köztem is történt valami. Valami, ami nem nevezhető egyszerűnek, sem pedig lassan kifejlődő dolognak. Ilyenkor utálom magamat, sőt az egész emberiséget, amiért létezik ez az átkozott és általában túlhajszolt szerelem, ami közel sem mindig olyan jó dolog, mint a filmekben, könyvekben és dalokban előadják.
Nekem nincs bajom Harryvel. Egyedül azzal vannak kivetéseim, hogy híres. Nem akarok híresség-barátnő lenni. Annak szinte csak árnyoldala van. Lehordanak mindennek, csak azért, mert te azzal a hírességgel jársz, akivel jársz. Ez még nem is lenne gond, ha nem lenne az, hogy nem léphetsz utcára, csak álruhában, vagy takargatva és testőrökkel körülvéve, azért, mert vagy letámad téged egy őrült rajongó, aki csodával határos módon nem utál, vagy egy olyan őrült rajongó, aki a féltékenységtől vezérelve ki akar csinálni.
Amúgy tényleg... én szeretem Harryt, de ezzel viszont nem tudnék megbirkózni. Vagy legalább is nagyon nehezen, lelki kínok árán.
De vajon megéri feladni egy még meg sem kezdett kapcsolatot ezért, az én hülye félelmemért? Vagy álljak inkább azon a párton, hogy Harry a fontos?
Kérdések. Mindig ezek a hülye kérdések. Elegem van a folytonos kérdésekből....