2014. február 15., szombat

~40.: Fotóalany. ~

2013. Augusztus 10.
14:23

A munka most valahogy jól esett. Mélyen beleástam magam a papírmunkába, hiszen szinte ki sem látszottam belőle.
Az utolsó rakat papír átnézéséből az irodai telefon éles sípolása zavart fel.
Megnyomtam a fekete gombot, amivel felvettem.
-Kimberly Hill - mondtam, hogy tudja, aki hívott, hogy én vagyok.
-Kimberly, egy bizonyos Linea Best keres - mondta a recepciós nő, Jenett.
Linea Best egy nagyon fontos kapcsolata a cégnek. Eredetileg kritikusként dolgozik, de ő intézi a legtöbb interjút, fotózást és reklámot a magazinunknak. Amolyan nagykutya a szakmában. Ezért is olyan nagy szám, ha Linea magától keres fel bennünket, esetleg érkezése előtt mindössze néhány órával küld levelet arról, hogy ma meg fog itt jelenni. 
Még a Mirrornak sincsen ilyen kapcsolata, mint nekünk Linea. Ez a mi ütőkártyánk. Egy Jolly Joker a riválisaink ellen.
Éppen pár órája olvastam a levelet, miszerint ma bejön, hogy beszéljen velem egy fotózással kapcsolatban.
-Vezesd fel hozzám Jenett! - feleltem és letettem.
Gyorsan elkezdtem összekapni az irodát, pontosabban az asztalomat, amin hatalmas disznóól uralkodott. Mire visszaültem a székembe Jenett felhozta hozzám Linea-t.
-Jó napot Kimberly! - köszönt Linea.
-Isten hozta Linea - mosolyogtam. - Üljön le, nyugodtan - intettem az asztalommal szemben álló székre, mire Linea leült.
-Remélem, olvasta a levelemet, és nem érte váratlanul az érkezésem - nézett rám pici aggodalommal a szemében.
-Nem, dehogy ért váratlanul, olvastam a levelet. Nos, a levelében említett fotózás... Mikor lenne, hol, és ki lenne a fotóalany? - kérdeztem, egyből rátérve a témára.
-A pontos időpont a maguk fotósától függ. A helyszín szintén, bár ezt inkább a fotós fantáziája fogja megszabni. A fotóalany pedig a Little Mix lenne - válaszolt sorra a kérdéseimre.
Little Mix? Hurráá!!
Boldog voltam, hogy velük dolgozhatom, és egészen biztos vagyok benne, hogy jó móka lesz.
-Hű, ez remek! Szerintem most épp bent van a fotósunk, szóval, ha gondolja, akár be is hívhatom... - mondtam
-Ez egy jó ötlet - mosolygott Linea.
Én rámosolyogtam és a fülemhez emeltem a céges vezetékes telefont.
Bepötyögtem George irodájának kódját, majd pár pillanaton belül fel is vette.
-Szia George! Kimberly vagyok. Lennél szíves átfáradni hozzám néhány percre? Linea Best és én szeretnénk veled váltani néhány szót - mondtam és választ meg sem várva letettem.
George 5 percen belül kopogott az üvegajtón.
-Gyere! - szóltam ki, mire belépett George.
-Jó napot Miss Best! Nagyon csinos. Mint mindig - rázott kezet a hölggyel. 
-Köszönöm George - mosolyodott el picit Linea.
-Nos, George - kezdtem, miután mindenki leült. - Arról lenne szó, hogy lenne egy fotózási lehetőség a Little Mix-szel. Amennyiben te vállalod a fotózást (márpedig vállalnod kell, mert a felettesed vagyok és ezt én mondom meg),  neked kell eldöntened, hol legyen a helyszín és, mikorra legyenek beszervezve a lányok. Még ma szükséges lenne a döntés - mondtam. 
-Húú, hát... lehetne a fotózás az új fotóstúdiónkban. Így nem kell semmilyen helybért fizetni. Az időpont pedig... - itt meg kellett állnia, mert megcsörrent Linea mobilja. 
-Egy pillanat, elnézést - mondta, mikor felvette.
Pár percet beszélt, majd letette. 
-A fotózás 13-án lesz. Most éppen a Little Mix management-je hívott és szólt - Linea. 
-Rendben, 13-a pont jó lesz - mondta George. 
-Nos, akkor én nem is zavarok tovább. Megyek én is a dolgomra, szóval... További szép napot és jó munkát kívánok - mondta, és el is tűnt az irodából Linea. 
-Én is lelépek. Hello Kimberly - intett George, majd ő is itt hagyott.  
Visszavetettem magam a kemény munkába, így egy kicsit pihentem még. 

2013. Augusztus 10. 
18:03

Mikor megláttam, mennyi az idő, szinte reflexből olyan lendülettel álltam fel, mintha nagyon sietnék valahová. Aztán rájöttem, hogy mégsem, így nyugodt tempóban folytattam a dolgomat. 
Mikor összepakoltam a cuccaimat, amik otthonra kellhetnek, elindultam. Lassan sétálgattam hazafelé, így röpke háromnegyed óra alatt értem csak haza. 
Otthon ledobtam magamról a cipőt és nekiálltam valami kaja elkészítésének. Öreges lassúsággal csoszogtam el a hűtőig, majd kivettem pár tojást, és pár szelet csirkemell filét. Gondoltam összedobok valami kis natúrszelethez hasonlító étket. 
Miközben a tojást vertem fel és beleáztattam a csirkemellet a tegnapi brownie kis maradékán csámcsogtam. A csirke kisütése közben pedig valami... multivitaminlé-szerű löttyöt kortyolgattam. 
Miután készen lett a kajám, elkezdtem enni. Annyira jól esett a gyomromnak a meleg kaja, hogy az vihetetlen. Szinte visított a megrágott falat a számban, hogy nyeljem le, éhségem annyira fölém kerekedett már. 
Kívülről valahogy úgy nézhettem ki, mint egy éhező, akinek jutott némi kis eledel. 
De legalább végre ehettem. 
Éppen az utolsó szelet husit csócsáltam, mikor megcsörrent a telefonom. 
Szinte rögtön felvettem. 
-Szia Harry! - köszöntem.
-Szia Szerelmem! Figyelj csak, miután elvittelek még hazaugrottam hozzád. Letettem az én lakáskulcsomat az éjjeli szekrényedre. Ha szeretnél menj át hozzám, de taxival, ha lehet! - hadarta Harry. Nagyon siethetett. 
-Rendben Hazz. Értettem mindent - mondtam. 
-Oké, akkor én olyan este 9-10 felé érek haza. Imádlak, puszi! - köszönt el és le is tette. 
Vállat vontam és még megettem azt a pici darab husit is, ami maradt. 
Felálltam és bementem a hálószobába. Harry lakásának kulcsa alatt találtam egy papírt is, amin Harry pontos címe volt és annyi, hogy "Várlak nálam! Nagyon szeretlek! ♥ ".
Sóhajtottam egye, és elkezdtem összeszedni néhány ruhát.
Nem kellett aggódnom, mert holnap nem kellett munkába mennem. Hétvége. A legjobb dolog mindenben. 
Miután összeszedtem a ruháimat, felpakoltam magamat még néhány kiegészítővel, sminkkel, tisztálkodási cuccokkal, mivel gondoltam, Harry nem tart otthon magának női tusfürdőt, sem pedig egyéb más női dolgokat. 
Amikor már minden meg volt 100-ig, akkor fogtam magamat és elindultam. 

Nos, remélem, tetszett mindenkinek! 
Most látom egyébként, hogy nemsokára meg van a 15.000 oldalmegjelenítés. Szeretném nektek őszinte hálámat kifejezni ezért, és azért az összesen 83 kommentért. Nagyon nagyon köszönöm, tudjátok, hogy engem egyetlen kommenttel nagyon boldoggá tudtok tenni!
Sok puszi: xxSzikraa.♥*

1 megjegyzés:

  1. Szia! Azt szeretném kérdezni,hogy lehetne-e úgy,hogy Kimberly Harrynél épp zuhanyzik,nem zárta be az ajtój,és Harry véletlenül benyit hozzá? :3 Ne értsd félre,nagyon jó ahogy irtad,tetszik,csak olyan jó lenne ha ezt is beleraknád! :)) Puszi

    VálaszTörlés