2014. február 8., szombat

~39.: Munkahely.~


2013. Augusztus 9.
06:15

Reggel, mikor felkeltem Harry még aludt.
Kimentem a konyhába és csináltam két kávét. Tudtam, hogy mire kiöntöm a kész kávékat a bögréinkbe addigra felkel, mert a kávé illata kivonzza a konyhába.
-Szia Hazz - pusziltam meg a száján.
-Szia Gyönyörűm - mosolygott és megsimogatta a hátamat. - Köszi a kávét - kuncogott és elvette a sötétkék bögrét, miután egy puszit nyomott az arcomra.
Leültünk az ebédlőasztalhoz és mindketten szép tempósan megittuk a kávénkat.
-Hazz, nekem ma már mindenképpen be kell mennem. Így is csoda, ha nem rúgnak ki - mondtam.
-Persze, megértem - mosolygott rám fel a telefonjából.
-Elmegyek készülni - motyogtam halkan és visszavonultam a szobába.
A magam kellemes tempójában el is készültem tökéletesen időben ahhoz, hogy gyalog beérjek a munkahelyemre.
-Ne indulj még, elviszlek - mondta Harry lazán.
-Biztos? - kérdeztem.
-Persze, hogy biztos - felelt és felkapott magára egy fekete, szakadt farmert, egy fehér, rövid ujjú,  "V" nyakú pólót.
Ezután zoknit vett fel, majd rám nézett.
-Mennyi idő innen kocsival odaérni a munkahelyedre?
-5-8 perc maximum. Miért? - kérdeztem vissza.
-Mert, akkor még bőven ráérünk - sóhajtott és hátradőlt az ágyon.
Tekintete végigsiklott rajtam, szinte éhes pillantása megállt mélyen dekoltált egyrészes ruhámból kivillanó melleimen. Úgy nyalta meg az ajkait, mint az éhes vad, amely friss húsra éhezik.
-Te mikor érsz ma haza? - kérdeztem figyelemelterelésképpen.
-Őőő... szerintem ma olyan este 9 körül már itthon leszek - válaszolt.
-Itthon? Nem a te házadba mész? - kérdeztem.
-Ja... de, teljesen elfelejtettem, ne haragudj - nevetett magán.
-Nekem nem gond, ha ide jössz, csak furcsa volt, hogy erre a helyre mondod azt, hogy itthon - mosolyogtam.
-Én ott vagyok otthon, ahol te is ott vagy - pislogott és közelebb lépett hozzám. Átkarolta a derekamat és megcsókolt.
-Mi lenne, ha ma nálad aludnánk? - dobtam fel az ötletet.
-Oké - ment bele egyből. - És este megbeszéljük ezt az összeköltözősdit jó? -mosolygott. 
-Rendben. De most már induljunk, mert még be akarok menni a Starbucksba - vigyorogtam, miközben felkaptam a táskám.
-Máris - kacsintott, majd visszaszaladt a szobába és az éjjeli szekrényről elvette a kocsikulcsot, majd elindultunk.
-Egyébként mit csinálsz ma? - kérdeztem.
-Szerintem stúdiózunk, vagy fotózásunk lesz valami tinimagazinnál asszem - vont vállat.
-Értem. Nos, akkor sok sikert - mosolyogtam.
-Bemegyek, én is veszek valamit - szállt ki a kocsiból Harry is, amikor megállt.
-Oké - mondtam, mire Harry felvette a napszemüvegét és megfogta a kezemet.
Hiába volt kora reggel és hiába volt Harry napszemüvegben, Harry Styles-nak öltözve (fanyar Angol poén. Ha-ha.), az ott lévő kevés emberből néhányan felismerték.
Volt, aki odajött fényképezkedni vele, vagy aláírást kérni, Harry pedig, mivel nem voltak sokan, ezért odaállt és aláírta, amit kértek tőle.
Egy lány odaállt elé és a melleire kért aláírást, mire Harry maga mellé húzott.
-Na haragudj, de oda nem adhatok - húzta el a száját.
A lány helyette az alkarját nyújtotta, amit azonban Harry minden ellenkezés nélkül aláírt.
Ezután odamentünk a kiszolgálópulthoz, ahol kértem magamnak egy karamellás latte-t és egy csokis sütit.
-Szóval ő a barátod? -  kérdezte mosolyogva Conor, akit a múltkor ugyan itt reggel lekoptattam.
-Igen - bólogattam és visszamosolyogtam rá.
-Nos, akkor nem csodálom, hogy szóba sem jöhettem nálad. Harry Styles-t nem tudja felülmúlni egy magamfajta Starbucks-os eladósrác - vont vállat Conor.
-Hát... A név nem minden - csak ennyit mondtam és elvettem a kávémat és a becsomagolt sütimet.
Harry is kért magának, de mikor fizetésre került a sor, nem hagyta, hogy fizessem a saját reggelimet.
-Szia Conor - intettem felé, mikor elindultunk.
-Csá - Harry.
-Sziasztok - köszönt el Conor is. 
-Harry, nem hagyhatom, hogy mindent te fizess - mondtam, mikor elhagytuk a kávézót. 
-Dehogynem - mosolygott és visszavette a napszemüvegét.
-De nem. Láttam, hogy bevásároltál otthonra is, meg minden... - néztem rá.
-És? - vigyorgott, miközben megfogta a kezemet.
Tudtam, hogy reménytelen, így csak felsóhajtottam és a kocsiba.
Innentől már csak nagyjából 2 perc volt beérni az irodába. Mikor Harry megállt a kocsival felé fordultam.
-Akkor munka után hazamegyek, összeszedek pár ruhát és, mikor már te is hazaértél, elindulok én is - mondtam.
-Oké. Jó munkát ma Kim - mosolygott Harry és közelebb hajolt egy csókért.
Én is közelebb hajoltam hozzá, míg ajkaink össze nem értek.
Szenvedélyes csókunk után kinyitottam kocsi ajtaját.
-Szia Harry! Szeretlek, vigyázz magadra - mosolyogtam és meg sem vártam a válaszát, siettem be az irodaházba.
-Jó reggelt - köszöntem a recepciós nőnek, ahogy beléptem az épület üvegajtaján.
-Jó reggelt Ms. Hill - pillantott fel rám, majd vissza a monitorjára.
Lifttel felmentem a nyolcadik emeletre. Mikor betoppantam az irodába minden nyugodtan dolgozó felém nézett.
-Mi van? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
Erre visszafordultak. A szememet forgatva indultam meg az én irodám felé. Előkotortam a mágneskártyámat, lehúztam és beléptem. Az irodám pontosan ugyan úgy volt, mint ahogy hagytam.
Leültem a székembe és elkezdtem átnézni az asztalomra ismét csak elég szépen felgyülemlett papírokat.

Remélem, tetszett! :3 
Igyekszem a következő résszel.! ♥
xxSzikraa.♥*

2 megjegyzés: