~33.: Valami nem okés...~

2013 Augusztus 3.

08:28

Kicsit több, mint két hét telt el a Directionerek letámadása óta. Azóta viszont voltak olyan lányok, akik engem is megállítottak egy kép erejéig még akkor is, ha épp egyedül voltam.
Már bejárok a munkahelyemre, de most a hétvégére való tekintettel nem vagyok bent a szerkesztőségben.
Reggel arra ébredtem, hogy forog a gyomrom és a tegnap esti vacsora tartalma igyekszik visszaküzdeni magát. Felpattantam az ágyból és kirohantam a mosdóba. Azonnal, ahogy beértem kidobtam a taccsot egyenesen a vécébe.
Egyszer csak egy kezet éreztem a hátamon, amint megnyugtatóan simogat és egy másikat, ami a hajamat próbálja hátrafogni. Harry próbálta kiszűrni, mi bajom lehet, de nem tudott semmire következtetni.
Pár napja már szinte minden reggel ilyen gondokkal küzdök, de még nekem sem sikerült rájönnöm, hogy mi van. Ám most valami nagyon furcsát éreztem. A méhem olyan furcsa rezgésszerűségeket küldött szét a testemben. Ebből leesett.
Lehet, hogy terhes vagyok? De hát... az óta nem is voltunk együtt Harryvel szexuálisan. Több, mint két hét. Az éppen elég. Basszus.
-Kim mi a baj? Napok óta minden reggel rókázol - nézett rám értelmetlenül, miközben épp fogat mostam az alapos gyomortisztítás után. Egy pillanatra lehunytam a szememet, majd néhány könnycsepp gördült ki a szememből, ahogy szembesültem a bajjal. Kimostam a számat, majd nekidőltem a mosdókagylónak, Harry pedig velem szemben állt.
-Hazz, eddig azt hittem, talán beteg vagyok, de most elgondolkoztam. Figyelj... Minden reggel rosszul vagyok. Legtöbbször hányok is. Érzékeny vagyok nagyjából mindenre. Lehet, hogy.... - Harry egyre kíváncsibban nézett rám. - Sok esélyt látok rá, hogy terhes vagyok - sóhajtottam. Harry egy pillanatra lefagyott, aztán hangosan kifújta a levegőt, miközben kezeivel az arcát dörzsölte.
-Basszameg... - csak ennyit mondott először. - De hát több, mint két hete... - itt elgondolkodott. - A rohadt életbe! - fordult meg és ököllel beleütött egyet az ajtófélfába, amitől én összerezzentem.
-Harry, kérlek ne légy feszült! - kértem őt halk, visszafogott hangon.
-Mégis, hogy a jó büdös picsába ne legyek feszült, amikor teherbe ejtettelek?! - kiáltott rám, én pedig elsírtam magam.
-Ne kiabálj velem Hazz! - kértem megint olyan halkan, de most már remegve és sírva. Harry kemény tekintete ellágyult és közelebb lépett hozzám.
-Ne haragudj! Nem kellett volna így rád kiabálnom... - Harry.
-Elhiszem, hogy most ideges vagy. De ne velem kiabálj kérlek! - pislogtam rá még mindig könnyes szemekkel.
-Mit tudunk ilyenkor csinálni? - kérdezte figyelembe sem véve előbbi mondataimat. 
-Fogalmam sincs, nem voltam még terhes - forgattam a szememet.
-De, hogy lehetek ilyen szerencsétlen?! Először fekszem le veled, erre rögtön ilyen történik - rázta a fejét Harry és hátat fordított nekem.
-Ne aggódj Harry! - öleltem meg hátulról. - Esküszöm, nem lesz semmi baj. Ezt én ígérem meg neked. Holnap kérek egy időpontot az orvosomhoz és minden oké lesz jó? Azt hallottam ezekre lehet kapni valami gyógyszert... Ha kapok olyat, akkor minden megoldódik. Rendben? - támasztottam homlokomat megfeszült hátának.
-Oké.. - sóhajtott, majd megfordult és megölelt.

2013 Augusztus 3.

12:02

-Jaj ne már! - forgattam a szememet, mikor megláttam az éppen hevesen csörgő telefonomon a nevet.
-Ki az? - kérdezte Harry felkapva a fejét. 
-Mia - leheltem utálatosan és felvettem a telefont. - Mit akarsz? - kérdeztem egyből ellenségesen.
-Ja, csak annyit, hogy gratulálok, hogy sikerült megszédítened a göndört. Kíváncsi vagyok mennyi idő kell ahhoz, hogy rájöjjön, milyen kis céda vagy valójában, és, hogy hamar összetöröd majd a szívét - kuncogott gonoszan.
-Jézus, szerintem inkább hanyagol az idézőjeles jókívánságaiddal. Amúgy mit tudsz te erről? Ez szerintem az én magánéletem Harryvel, ehhez abszolút semmi közöd. Na, de ha csak ennyit szerettél volna, akkor szia - letettem.
-Minek hívott? - kérdezte Harry.
-Mert egy idióta - forgattam meg ismét a szememet, majd visszaültem Harry mellé, de az ebédet már nem bírtam folytatni.
Bebattyogtam a szobába és ledőltem az ágyra. Szédültem és elég rosszul is voltam.
-Mi van Kim? - kérdezte Harry mikor ő is bejött.
-Semmi - motyogtam egy párnába.
-Biztos? - Harry.
-Igen.. - feleltem.
-Szóval nem akarod elmondani. Oké - kuncogott és átölelt, majd a vállamhoz tette a fejét. - Nem tudom biztosan azt kellene-e tennünk, amit mondtál... - motyogta halkan a fülembe miközben kezét a hasamra csúsztatta, hogy jelezze, mire is gondol.
-Elbizonytalanodtál? - kérdeztem meglepődve.
-Nem, csak... belegondoltam, hogy... mi lenne, ha megszületne. Lehet, hogy egy... egy gyönyörű kisfiú, vagy egy kislány. És mindennél jobban meg akar születni... És talán... Nem véletlen ez az egész - hallottam rajta, hogy hangja kissé elérzékenyül, ezért felé fordultam és megláttam egyetlen könnycseppet a szemében, amelyet nem hagyott kiszökni.
-Harry... Lehet, hogy igazad van, de meg kell értened, hogy én nem 21 évesen akarok gyereket. Majd 2-3 év múlva talán, de most még nem érzem magam készen erre az egészre. Meg amúgy is elég korai lenne még.. Ne haragudj rám, de nekem nem menne. Most semmiképpen - mondtam a szemébe bocsánatkérő tekintettel.
-Persze. Megértem. Nekem is csak egy... Egy röpke gondolat volt - mosolyodott el halványan, de látszott rajta, hogy nem mond igazat, és hogy nem csak egy röpke gondolat volt, hanem komolyan elgondolkodott ezen.
Én csak megöleltem. Egy darabig ölelkeztünk én pedig éreztem, hogy valami apró nedvesség érkezik a vállamra.
Egy pillanatra csak néztem magam elé, aztán leesett és még szorosabban öleltem magamhoz Harryt, hiszen az a könnycsepp, amelyet magában tartott kiküzdötte magát onnan és most én bőrömet érintve haladt le a vállamon.
Ahogy belegondoltam, hogy Harry sír, nem bírtam visszatartani pár könnycseppet, amik viszont az ő szürke pólóját színezték sötétebbre.
Egymás karjában ejtettük a könnycseppeket, mégis csak én tudtam Harryről, hogy elérzékenyült. Ő mit sem sejtve, szorosan magához ölelve engem potyogtatta könnyeit, amivel engem kínzott a legjobban. De ő ezt nem tudta.