~28.: Váratlan, hívatlan és kellemetlen látogató.~

*Harry szemszöge*

/Újra a jelenben\

2013. Július 12.

17:12

Jól voltam. Most, hogy tudtam, hogy Kimberly ébren van és semmi olyan károsodást nem szenvedett, aminek komolyabb nyoma maradhat a jövőben. Rendbe fog jönni. Most már biztos. Ez az egyetlen, ami most tartja bennem a lelket.
Én is egyre jobban éreztem magam. Valamiért nagyon gyorsan felépültem. Bár a baleset csak tegnap volt, kevesebb, mint 24 órája, egészen jól éreztem magam.
Nem értettem, hogyan lett Kimberly ilyen gyorsan, majdnem jól, de ez most nem is számít. Az a lényeg, hogy minden rendben lesz. Most már én is sokkal optimistábban állok a dolgokhoz.
De még mindig ott lebegett a fejem fölött az, hogy látnom kell őt. Ha csak egy pillanatra is, de meg kell néznem, milyen állapotban van.
Megpróbáltam felülni az ágyon, de nem ment. A bordáimba éles fájdalom hasított, és ez a fájdalom vissza taszított a párnák közé. Hiába. Még képtelen vagyok arra, hogy felálljak.
Lehunytam a szememet és élveztem a kórházi csöndet. Ahogy a hangokra koncentráltam sokkal többet hallottam a külvilágból, mint máskor.
Hallottam, ahogy az infúziós zacskóban kavargó folyékony halmazállapotú anyag csöpög a csőbe, ami a testembe juttatja a folyadékot. Hallottam minden lépést, ami a szobám előtt ment el. És egy halk cipő kopogását, amely egyre közelebb és közelebb jött..
Erre kipattant a szemem. Ismertem ezt a hangot. Nem akartam. Nagyon nem. Tudtam, hogy ami most jön az nem lesz egy kellemes találkozás.
És amint ez a gondolat végig futott a fejem nyílt a terem ajtaja és megláttam azt a nőt, akit egyáltalán nem akartam. Ő, aki két-három hónapon keresztül pokollá tette az életemet. Ő, aki tagadhatatlanul kiemelkedő tehetség, mégsem tartom semmire. Főleg, hogy már ismerem, milyen is igazából.
-Szia Harry - mosolyodott el halványan és közelebb lépett.
-Szevasz Taylor. Mit keresel te itt?  - kérdeztem dacosan.
-Csak gondoltam bejövök hozzád. Hallottam, mi történt. Remélem semmi komoly bajod nem esett - simított végig az arcomon.
-Jajj Taylor, ne játszd, hogy csak ezért jöttél. Köztudott, hogy utálsz engem, amiért nem kellesz nekem és az ember olyanhoz nem megy be csak úgy a kórházba, akit utál - forgattam a szememet.
-Igazad van Harry. Akkor kibököm az eredeti célom. Újra össze akarok veled jönni - Taylor.
Nekem kikerekedtek a szemeim. Csak Kimberly járt az eszemben, Pontosan tudtam, ő most mit tenne. Elküldené melegebb éghajlatra és, ha olyan állapotban lenne valószínűleg véresre verné.
-Figyelj csak Taylor! Nem voltam elég érthető mikor szakítottunk? Nem vagyok rád többet kíváncsi. Nem érdekelsz és gyűlöllek úgy, ahogy vagy. Lejárattál a Grammy-n, vagy legalábbis próbáltál, aztán ahol csak tudtál igyekeztél nekem keresztbe tenni. Ezek után te megbocsátást vársz? - vontam fel kérdőn a szemöldököm.
-Mindenki megérdemel egy második esélyt - felelte halkan.
-Ja. Megérdemelne egy második esélyt. De te nem. Amúgy sem adhatnék neked még egy esélyt. minek lennél velem? Hogy többen szeressenek? Felkapottabb légy? Na nem. Én nem vagyok hülye. Szóval máris fordulhatsz és mehetsz is - mutattam az ajtó felé.
-Miért ne kaphatnék még egy esélyt hmm? - tette csípőre a kezét.
-Mert van barátnőm basszus, azért. Na húzz el innen! - emeltem fel kicsit a hangom.
-Hát... szerencsés egy kis liba, azt meg kell hagynom. De kíváncsi leszek majd a fejére. Jobbulást Harry - fordult el és kiment.
Nem vagyok képes felfogni, hogy még mindig teper. Elégszer elmondtam már neki, hogy V.É.G.E., de úgy tűnik nem fogja fel az a mogyorónyi agya. Valóban annyi esze van, mint egy marék molylepkének. Ez nem csak buta pletyka. Szegény nagyon buta.
Taylor látogatása után ismét visszaejtettem magam abba az állapotba, amelyben eddig voltam. Megint mindent hallottam. Az infúzió csöpögésétől, az éppen most beguruló hordágyig.
Orvosok és ápolók cipőjének léptei aztán pedig teljes csönd. Az életben tartó- és szívfigyelő gépek halk pittyegését és már vége is volt. El aludtam. Míg itt vagyok ki kell használnom a teljes nyugalmat. Pihennem kell. Ameddig van rá lehetőségem.

*Perrie szemszöge*

2013. Július 12. 

17:56

Csak ültem és néztem ki a fejemből. Semmire nem figyeltem, semmit nem érzékeltem a külvilágból. Néma szenvedésemből a zsebemben rezegni kezdő mobiltelefonom zavart fel.
Kihúztam a zsebemből a készüléket és megnéztem ki keres. A képernyőn egy név állt.
"Zaynie♥"
A szívem gyorsabban kezdett verni, majd elcsúsztattam az iPhone kijelzőjén villogó zöld gombocskát.
-Szia Zayn - vettem fel és az alsó ajkamba haraptam.
-Szia Pezzy. Nem zavarlak? -  kérdezte félénken.
-Te soha - feleltem nemes egyszerűséggel.
-Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom. Nem kellett volna úgy felkapnom a vizet. Igazából nagyon aranyos volt tőled, hogy a mi rajongóink érdekét nézted. Tudom, hogy egy nagy barom vagyok, amiért összevesztem veled azért, mert te csak jót akartál, de most szeretnék bocsánatot kérni. Nem szeretnék veled több konfliktust - Zayn.
-Figyelj, én nem haragszom. Csak arra kérlek, hogy tényleg legalább picit nyugtasd meg a rajongókat. tudod, milyenek. Képesek depresszióba esni Hazz miatt - kértem.
-Jó. Hol vagy most? - kérdezte.
-Még mindig a kórházban. Nem akarok elmenni - feleltem lesütött szemmel.
-Perrie, csak annyi időre gyere haza míg pihensz egy kicsit. Te is jobban leszel és aztán visszamehetsz, ha szeretnél - Zayn.
-Oké. Otthon leszel?
-Igen.
-Akkor elindulok. Puszi - és letettem.
Nagyot sóhajtva álltam fel a helyemről és indultam el hazafelé.
Éreztem, hogy olyan kimerült vagyok, mint talán még soha. A lábaimat alig tudtam egymás elé rakosgatni, hogy jussak is valamerre, de igyekeztem minél több erőt nyerni a haza úthoz...

Remélem tetszett! ♥ 

Nem győzök folyton bocsánatot kérni a kihagyásokért, de remélem a részek tartalma valamelyest kárpótol benneteket! Lehet, hogy már holnap hozom a kövit, mert most hétvégén rengeteg időm van. De semmi nem biztos. 

Pusziiii: xxSzikraa.♥*