*Még mindig Perrie Edwards szemszöge*
2013. Július 12.
18:33
-Szia - köszöntem az ajkamba harapva, mikor megláttam, hogy párom éppen félmeztelenül, kezében a TV távirányítójával csukott szemmel a hátán fekszik és valószínűleg alszik.
A TV-ben éppen egy focimeccs ment. Óvatosan Zayn mellé léptem, kivettem a kezéből a távkapcsolót és kinyomtam a TV-t. Ledobtam a távirányítót az egyik párnára és lassan a Zayn melletti helyre feküdtem.
Kezemet végigsimítottam kidolgozott felső testén, amire álmosan morgott egyet. Felkaptam rá a tekintetemet, de nem ébredt fel.
Adtam egy puszit borostás arcára, majd megöleltem és én is elaludtam, amint fejem a mellkasára ért.
Annyira emlékszem még, hogy nem sokkal később átölelt, innentől viszont már teljesen magába szippantott az álom világa.
/4 nappal később/
2013. Július 16.
09:14
*Harry Styles szemszöge*
Tegnap kimászhattam a kórházi ágyból, de a termet, ahol helyet kaptam nem hagyhattam el. Éreztem, egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy lássam Kimberly-t. A hiánya egyre nagyobb lyukat ütött bennem és már egyre csak türelmetlenebb voltam.
-Szevasz Harry! - lépett be Niall vigyorogva.
-Szia - köszöntem egy ásítás után.
-Na mi a pálya? Ma már átmehetsz Kimhez? - kérdezte, miközben leült mellém egy székre.
-Hát, nem tudom, hogy átengednek-e. De ha átengednek, ha nem, én átmegyek - kuncogtam sunyin. - Voltál ma már bent nála? - kérdeztem hirtelen kicsit lágyabb hangon.
-Igen. Pontosabban nem én, hanem Jesy. De azt mondta, hogy alszik - felelte Niall.
-Értem. Louis bejön ma? Csak mert jó lenne vele beszélnem - mondtam halkan.
-Nem tudom - felelt Niall miközben kifelé bambult az ablakon.
Az utóbbi pár napban eléggé összevesztem Louis-val. Mindig is bonyolult kapcsolatot ápoltunk egymással, azt viszont egyikünkről sem lehetett soha elmondani, hogy csak azért barátkozunk egymással, mert a banda kötelez bennünket. Hát nem. Igaz, alapból emiatt ismerkedtünk meg és ezért kezdtünk el barátkozni, de mára már sokkal, de sokkal erősebb kötelék van közöttünk. Testvéremként, részemként tekintek rá.
De a veszekedésünk igazából egy teljesen abnormális dologból indult ki. Nem is tudom mi van most velünk, hiszen nem szoktunk ilyen apró baromságokon veszekedni.
Úgy kezdődött az egész, hogy halál nyugodtan Kimberly-ről beszéltünk. Aztán valamit mondott, amire én kicsit máshogy válaszoltam, talán ingerültebben. Erre ő felkapta a vizet, elküldött a legszebb szóval is a jó bús picsába és elment.
Már nem is emlékszem, mi volt az amire úgy felkapta a vizet. Talán... Nem. Nem tudom. Az agyam időnként hajlamos kitörölni a számomra rossz élményeket az emlékezetemből. Úgy tűnik ez most sem volt másképp...
2013. Július 16.
13:53
Eljött az idő, hogy lássam őt. Hogy végre újra lássam az arcát.
Nehézkesen kitámolyogtam a vizsgálóból és abba a szobába léptem be, ahol Kimberly volt.
Amint beléptem megpillantottam azt a lányt, akinek a hiánya olyan nyomot hagyott bennem, mint még senkié még akkor is, ha itt volt tőlem egy-két szobányira.
Nagy, tengerkék szemeit rám emelte és elmosolyodott. Rózsás arca kipirult és szemei csillogni kezdtek. Örült nekem. Örült, hogy lát és, hogy egyben vagyok. El tudom képzelni, hogy ő mit élt át azalatt az idő alatt amióta itt vagyunk, de mégis... ez valahogy más.
Halvány, örömteljes mosollyal az arcomon közelebb léptem hozzá és gyengéden megfogtam a kezét.
-Szia - köszönt halkan. a hangja még mindig rekedtes és lestrapált volt.
-Szia - kezem, amelyikkel nem épp az ő kezét szorongattam görcsösen, az arcára simult.
Apró arca a tenyeremben olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnt, mintha porcelán lenne. Olyan fehér is volt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, de aztán újra rám nézett. Gyönyörű szép szemei boldogságot tükröztek és szinte világítva pásztáztak engem.
-Hiányoztál - súgtam halkan.
-Te is - válaszolt ő is ugyan olyan hangon.
-Jól vagy? Fáj valamid? - kérdeztem, mert egyszer csak fájdalmas arckifejezést vett fel, én pdeig belül majd szétszakadtam az aggodalomtól.
-Jól vagyok, csak... Néha még levegővételnél fájdalom hasít a bordámba. De túlélem - lehelte erőtlenül.
-Minden
rendben lesz - mondtam neki azt a néhány szót, amivel az utóbbi
napokban valószínűleg elég sokszor nyugtattak mindkettőnket.
-Tudom. Most már jobban, hogy itt vagy mellettem - ismét az a meseszép mosoly terjedt szét az arcán.
Ennek láttára nem tudtam magam visszatartani így én is elmosolyodtam.
-Még mindig annyira hihetetlenül szép vagy! - motyogtam halkan, mire ő csak lesütötte a szemét.
-Harry? - nézett rám fel fél perc után.
-Igen? - kérdeztem vissza.
-Megtennél nekem valamit? - még mindig csillogó szemekkel pillogott rám.
-Bármit - feleltem egyszerűen.
-Csókolj meg! - kérte.
Én csak elmosolyodtam, és összeérintettem ajkunkat.
Ilyen
jól még nem esett egy csók. Puha ajkai majdnem megbénították a
testemet. A szívem úgy kalimpált, olyan hangosan és olyan gyorsan, mint
talán még soha az életben.
Fogaimmal
meghúztam az alsó ajkát, mire halkan belenyögött a számba. Kezemet,
amely eddig az arcán pihent felcsúsztattam a hajához és beletúrtam, ami
egy újabb sóhajt váltott ki belőle. Az ő keze a tarkómra csúszott és
próbált erősebben magához húzni. Vadul téptük egymás ajkait. Mikor
elváltunk egymástól belenéztem a szemébe, és igyekeztem rendezni a
légzésemet.
-Szeretlek - szólalt meg csengőszerű hangján.
-Én is - válaszoltam.
Ezek
után csak ültem mellette és elmerülve hangjában, szépségében és
égszínkék tekintetének csillogásában örültem, hogy itt van.
Kimberly él. Ennél fontosabb dolog pillanatnyilag még a földön nincs.
Tényleg sajnálom a hosszú kimaradásért, de mostantól igyekszem rátok szánni a szabadidőmet.
Ezer puszi: xxSzikraa.♥*
Szia. Semmi baj. Ahogy időd futja, úgy hozd a részeket! Nagyon tetszett a rész. Végre látták egymást újra.Már várom nagyon a következőt.
VálaszTörlés