~8.: Két Élet Története.~

2013. Július 4.

12:04

Amikor leszálltunk a gépről szinte egyáltalán nem volt rajongó. Vagyis... akadt egy-kettő, akik valahová utaztak, vagy jöttek valahonnan, de az nem volt vészes. Lefotózkodtak a fiúkkal, hál' istennek engem figyelembe sem vettek, így ennyivel kevesebb a gond.
Miután a fiúk lefotózkodtak minden kósza rajongóval, akik észrevették őket, értünk jött egy nagy autó, amiben mindannyian elférünk.
Nem utaztunk sokat a reptérről. Maximum 5 km volt az út, de talán még annyi sem.
A kocsi, amivel mentünk egy nagyon szép ház előtt állt meg. Hatalmas volt és lerítt róla, hogy nem egy ember lakik benne.
Louis benyitott a házba.
-Halihóó! Meglepetés! - visított Louis, mire egy kedves mosolyú nő kiött egy nappaliszerű helységből.
-Kisfiam! - ölelte meg Louist feltehetőleg az anyukája.
-Anyu, hoztam neked még valakit a fiúkon kívül - jelentette be Louis. - Kimberly... - szólított engem Louis, mire előléptem.
-Kimberly... - suttogta Louis mamája fojtott hangon.
Én egy nagyot nyeltem és ajkaimat harapdálva néztem fel Louis anyukájára.
-Istenem... Annyira régen... - a hangja meghatódott volt. Ezek szerint régebbről ő már ismer engem, csak én nem emlékszem rá. Sem Louisra. - Nagyon megnőttél - állapította meg Joy.
Bemutatkozás nélkül is tudtam a nevét. Ugyan nem azért, mert kiskoromból emlékeztem volna, hanem, mert a munkámnak köszönhetően ugye mindent tudok az összes fiúról.
-Annyira sajnálok mindent - fakadt sírva Joy és megölelt.
-A minden alatt mit ért? - kérdeztem.
-Hát, hogy... magadra hagytalak. és hagytam, hogy 3 évig magányos legyél. De... ott voltam a kórházban, amikor a szüleid meghaltak - ekkor eltávolodott tőlem, de kezeit még mindig a vállamon pihentette. -Menjünk be a nappaliba, ott mindent elmondok, ami ehhez kapcsolódik - húzott Joy a nappali felé.
Bementünk, a többi srác pedig a nyomunkban és mindenki elhelyezkedett valahol. Én Joy mellett a kanapén.
-Szóval... ott voltam aznap is a kórházban, amikor megszülettél. Láttam, hogy a szüleid mennyire boldogok... - itt Joy szeméből egy könnycsepp szabadult ki. - Tudod édesanyád a nővérem volt. Mindig is nagyon jó testvér volt. És én voltam az első, akivel közölte, hogy terhes veled. Mind a ketten és apád is nagyon örültünk, hogy édesanyádnak hosszú időnyi próbálkozás után sikerült teherbe esnie. Nagyon szerettek volna egy közös gyereket. És amikor megszülettél... Olyan boldognak még sosem láttam a szüleidet. Amikor Hayley először meglátott téged... és először a karjaiban tartott zokogott az örömtől és azt hajtogatta, hogy neki van a leggyönyörűbb lánya a világon. És tényleg nagyon szép kisbaba voltál. És felnőttnek is csodálatos vagy. Tudod, te és Louis kicsi korotokban rengeteget játszottatok együtt - itt kicsit Louisra mosolygott. - Szinte elválaszthatatlnok voltatok, egészen addig, amíg a szüleid úgy nem döntöttek, hogy elköltöztök Londonba. Később, amikor te 17 éves voltál elmentünk meglátogatni titeket. Kijöttetek elénk a reptérre. Aznap történt a baleset. Ugyan kijöttetek értünk, de mi külön kocsival mentünk. Te, apád, és anyád egy kocsiban voltatok. Én, Louis, és Louis húgai pedig a másik kocsiban. Apád vezetett. Kicsit előrébb hajtott a kelleténél és a kereszteződésben belehajtott egy 180-nal teperő bolond egy hatalmas terepjáróval. Csoda volt, hogy te egy nagyobb karcolással és egy kis emlékezet kihagyással túlélted. De neked az a nap teljesen kiesett és utána még pár hétig nem nagyon tudtál magadról. A szüleid azt mondták nekem, pár perccel mielőtt meghaltak, hogy.... hogy.... hogy távolról vigyázzak rád és biztosítsak neked mindent lehetőleg úgy, hogy ne kavarjam fel a port az életedben. Így hát le kellett lépnem. De végül is mindig melletted voltam. Én támogattam az iskoláztatásodat, és én ajánlottalak be a Fabulous magazinhoz is. Az egész életedet meg alapoztam. És nagyon sajnálom, hogy így kellett megtudnod az egészet - rázta a fejét végül Joy.
A torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Alig tudtam megszólalni.
-De... De miért akarták, hogy... hogy ne legyetek mellettem? - kérdeztem a sírás szélén állva.
-Nem tudom. és ezt már soha nem is fogjuk megtudni. De biztos, hogy jó okuk volt arra, hogy ezt kérjék - Joy.
-Köszönöm, hogy támogattál. Még, ha távolról is. Hálás vagyok - motyogtam, és lehunytam a szemem, hogy a zavaró, szúró könnycseppeket kipislogjam.
-Kimberly - mondta halkan magának Joy. - Hihetetlen, hogy milyen szép nő lettél. És sikeres újságíró - mosolygott.
-Köszönöm - haraptam az ajkamba és elnevettem magam. - Öhm... merre találok egy mosdót? - kérdeztem.
-Kimész a nappaliból, és jobbra a negyedik ajtó - felelt Louis még Joy előtt.
Én rá mosolyogtam és kimentem.
Bezártam a mosdó ajtaját és a mosdó pultra támaszkodtam.
Megint minden túl gyors! Felfogni sem tudom, amit Joy elmondott. Annyira nagy sebességgel halad az életem most, hogy még én magam sem tudom követni.
Éppen csak megérkezem, Joy letámad ezzel a történettel, amivel csak még jobban összekuszálja a gondolataim fonalát.
Semmit nem értek. Elkapott a sírás és leültem a kád szélére, hogy kicsit megnyugodjak, de a könnyeim csak nem akartak szűnni. Csak potyogtak a könnyek a szememből. Még jó, hogy ilyen esetre számítva ma vízálló sminket csináltam magamra.
Aztán halk kopogás törtem meg azt a tömény depresszió szagú csöndet, amibe csak a szipogásom dobott néha hangokat.
-Ki az? - kérdeztem és gyorsan törölgetni kezdtem a könnyeimet.
-Én vagyok az. Harry - hallottam meg Göndörke hangát az ajtó mögül.
Felálltam, elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam az ajtót.
-Louis mondta, hogy nézzelek meg. Azt mondta, hogy neki most nem lenne ereje ide jönni és látni téged, ahogy sírsz - mondta Harry, mikor becsukódott az ajtó.
-Kösz az érdeklődést -  mosolyodtam el kicsit.
-Hogy érzed magad? - kérdezett Harry és átölelt. Mindig ő ölelget.
-Mint egy kupac semmi. Olyan gyorsan történnek a dolgok Harry. Nekem ez a tempó túlságosan gyors. Nem tudom tartani a lépést és lassan belekergülök, hogy mindenki csak úgy kijelent dolgokat, nekem pedig el kell fogadnom - ráztam a fejemet. - Tisztára olyan érzésem van, mintha megbolondultam volna - lenéztem a padlót borító fekete-fehér márvány járó lapokra és szemeimet ismét a könnyek marták.
Elengedtem magam és hagytam, hogy minden könnycsepp lecsússzon az arcomon.
-Kimberly.... ne sírj.. Kérlek! - mondta Harry elfojtott hangon.
-Van jobb ötleted? Mit tudok ilyenkor csinálni? Olyan az életem, mint egy undorító brazil szappan opera, most meg itt sajnáltatom magam neked, mint az árva fő hős, aki nem tud mit kezdeni a... - nem tudtam befejezni a mondatomat, mert itt egy egészen furcsa dolog történt, amire abszolút nem számítottam és annyira meglepett, hogy teljesen lefagytam.

~7.: Indulás.~

2013. Július 6.

7:20

Egész kipihent voltam ahhoz képest, hogy tegnap mennyit ugráltam és pattogtam egész nap.
Kimásztam az ágyból és felöltöztem. Fogat mostam, sminkeltem, és ló farokba kötöttem hosszú hajamat.
Eltettem a smink cuccaimat és fogkefémet és éppen időben voltam ahhoz, hogy pontosan érjek le a hallba.
Lementem hát és ott várt már rám az az öt fiú.
-Jó reggelt - köszöntem, amint köze értem hozzájuk.
-Neked is - a fiúk.
-Öhm.. Induljunk szerintem - Liam.
-Kimberly, szerintem húzd a fejedre azt a kapucnit és vegyél fel egy napszemüveget, ha nem akarsz holnapra a címlapokon szerepelni - mondta Harry.
-Oké - feleltem és felhúztam a kapucnimat, és felvettem egy napszemcsit. - Megfelel? - kérdeztem.
-Tökéletes. Ki sem fogják találni hogy ki vagy - Niall.
-Szuper. Akkor mehetünk - csapta össze  a tenyereit Liam és  5 testőr kíséretében elhagytuk a szállodát.
A szálloda előtt több száz lány volt. Amikor meglátták a fiúkat visítozásba kezdtek és egymást taposva próbáltak közelebb kerülni valamelyik sráchoz.
-Liam, szeretlek!! -  hallottam, ahogy egy lány ezt sikítja teli torokból.
-Harry legyél a férjem!!! - visított egy másik lány.
Nagyjából csak ilyeneket lehetett hallani mindenhonnan.
Megforgattam a szememet a szemüveg alatt és 3 kínkeserves araszolgatással eltöltött perc után elértünk a kocsiig, ami amúgy kb 10 méterre -sőt, talán még annyi sem -, volt a szálloda kijáratától.
Mikor beszálltam volna éreztem, hogy valami erőből a hátamnak csapódik. Megfordultam és egy lány ütött meg az öklével teli erőből.
-Ribanc!! - vonyították a féltékeny rajongók.
-Nem veheted el a férjeimet!! - hallottam egy másik csaj hangját.
Eléggé megrémültem úgyhogy fogtam magam és amilyen gyorsan csak tudtam bevágódtam a kocsiba.
Mikor már mindenki bent volt a járműben a kocsi lassan, lépésekben indult el. Az őrült rajongók még a kocsi előtt is ott voltak. A mellettünk lévő sötétített ablakokon pedig rengetegen próbáltak belesni, hogy lássák a srácokat.
Én csak a fejemet takarva ültem.
-Basszus, ezek elmebetegek! - lihegtem, amikor sikerült kijutnunk a lányok százainak fogságából.
-Mi a baj? - nézett rám aggodalmasan a jobb oldalamon ülő Harry.
-Semmi különös, csak az egyik féltékeny csaj fogta magát és teljes erőből hátba vert - mondtam kicsit még mindig félve.
-Azt vágod, hogy úgy remegsz, mint a kocsonya? vonta fel a szemöldökét a másik oldalamon ülő Liam.
-Szerinted ezek után? Ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy felismernek az utcán, mivel az ország egyik leghíresebb magazinjának főszerkesztője vagyok, de ahhoz nem, hogy több száz lány rohanjon le és ütögessen - fogtam a fejemet és a testemen egy újabb remegéshullám szaladt végig.
-Nyugi, semmi baj! - ölelt át Harry.
Én furcsa módon egészen megnyugodtam a karjaiban. Izmos vállára döntöttem a fejem, míg ő a hátamat simogatta.
A remegésem egyetlen perc után alább hagyott és a zaklatottságom helyét teljes nyugalom vette át. A szívem a szokottnál gyorsabban vert, de ez már nem az izgalomtól vagy az idegességtől volt. Gyanítom, Harry közelsége volt rám ilyen hatással.
Mélyen beszívtam a levegőt az orromon, ezzel együtt éreztem a Harry nyakából áradó isteni illatot.
A számon kifújtam a levegőt, majd már csak az orromon lélegeztem, hogy minél jobban érezzem kábító és szédítő illatát. Lassan lehunytam a szememet és valahogy kicsit elszundítottam.

-Héé, Csipkerózsika. Itt vagyunk a reptéren. Kelj fel, ha még ma oda akarsz érni Doncasterbe! - ébresztgetett Harry mosolyogva.
-Oké - nyögtem kómás hangon és egy pillanatnyi nyújtózkodás után kiszálltam a kocsiból.
Lassan botladoztunk át a tömegen, mert milyen meglepő, itt is tele van minden rajongókkal. Hogy vannak ezek ott mindenhol???
Mikor eljutottunk addig a bizonyos menedékhely szerű szobáig, ahol immáron rajongók nélkül voltunk nagyon megkönnyebbültem.
Onna már csak néhány lépés volt a repülő hangár, ahol felszállunk a fiúk magán gépére.
-Azt a mindenkit! - tátottam el a számat, amint elém tárult a luxus repülőgép belseje.
-Mi az? - kérdezte Louis és levágódott egy nagy bőrfotelba.
-Nem túlzás ez egy ici picit? - vontam fel a szemöldököm.
-De az. De nem tudunk mit tenni, hiszen nekünk ez jár - huppant le Louis mellé Zayn.
Egy pár másodperc hatásszünet után elnevette magát.
-Nyugi, csak hülyülök. Nem vagyunk olyan nagyképű fasz fejek, mint amilyennek mondanak minket - nevetett.
-Ez feltűnt. Mert ha tényleg olyanok lennétek, akkor nem kezelnétek engem úgy, ahogy kezeltek - vigyorogtam rá.
-Ülj csak le nyugodtan valahová -  mutatott az ülőhelyekre Liam.
Én leültem az egyik kis - na jó... nagy - bőrfotelbe és elővettem egy újságot, amit ott találtam.
Milyen meglepetés, éppen a Fabulous magazin akadt a kezembe. És micsoda véletlen, hogy éppen a 1D van a címlapon.
Megköszörültem a torkomat és a fiúk felé fordítottam az újságot.
-Hát igen... Jó lett a cikk - vigyorhott Niall.
-Kösz. Én írtam - vigyorogtam büszkén.
-A cikk végén a "Kimberly Hill" feliratból gondoltuk, hogy nem is valaki más írta - Louis.
-Na jól van -  fogattam a szemem mosolyogva és kerestem egy másik magazint.
Olvasás közben nagyon belemerültem a szövegbe, ami a britek és az írek furcsa szokásairól szólt.
-Niall, az írek tényleg minden St. Patrick napon manónak öltöznek és úgy járják a várost? - néztem hülye fejjel Niallre, mivel ő itt az egyetlen ír gyerek.
-Hát... általában igen. De nem mindig öltöznek manónak. Van aki csak egész nap zöld ruhában mászkál. Elég ijesztő tud lenni olyankor Írország, de én mindig is imádtam a St. Patrick napokat - dőlt hátra kényelmesen és vigyorogva a foteljében.
-Ezt egyszer meg kell néznem - nevettem és letettem az újságot. - Mi óta vagyunk úton? - kérdeztem mindenhol egy órát keresve.
Harry a karórájára pillantott.
-1 és fél órája. Ha szerencsénk van, akkor még fél, vagy egy óra és megérkezünk Doncasterbe - jelentette ki Harry.
-Remek! Addig alszom egyet! - mondtam és elhelyezkedtem a fotelemben.
-Hogy tudsz te ennyit aludni? - kérdezte zavarodottan Louis.
-Úgy, hogy szeretek aludni - kuncogtam és lehunytam a szememet.

A leszállás előtt 5 perccel ébredtem fel így Doncastert még meg tudtam felülről is csodálni. Gyönyörű volt.
Nehezemre esett kivárni azt az öt percet, amíg landolunk a reptéren.
Amikor megérkeztünk a reptérre eléggé meglepődtem. Nem teljesen arra számítottam, ami ott fogadott bennünket...

~6.: Ötletek Tömkelege.~

Amíg vártuk, hogy a srácok visszaérjenek a szobába, Louissal nagyon jól elbeszélgettünk. Volt téma az én munkám, az ő munkája, és, hogy ki mit szeret csinálni.
Mikor a többiek is megérkeztek elindultunk lefelé az ebédlőbe.
Harry végig rajtam legeltette zöld szemeit, ami egy idő után kezdett eléggé frusztrálóvá válni.
-És most akkor oda költözöl Louisékhoz? Mármint Louis szüleihez Doncasterbe? - kérdezte Zayn.
-Nem. Nem hagyhatom ott a munkámat. Persze majd biztos elmegyek Doncasterbe, de nem költözöm oda - feleltem.
-Meddig leszel itt a szállodában? - kérdezte Harry.
-Hát egy hétre vettem ki a szabadságomat, de szerintem ezek után jobban járnék, ha elutaznék Doncasterbe és megismerném Louis... mármit az én családom többi tagját.
-És mikor mennél? Mert akkor megyünk veled, mert már én is régen voltam anyáméknál - Louis.
-Hát... nem tudom. Szerinted jó ötlet egyáltalán csak úgy odaállítani anyukádékhoz? - húztam el a szám.
-Persze! Biztos vagyok benne, hogy örülni fognak - mosolygott Lou.
Én csak elmosolyodtam és a számba vettem egy falat sült húst.
Az egész ebéd alatt jókat beszélgettünk és nevetgettünk. Ez az öt srác mégsem olyan elszállt, elkényeztetett, nagyképű paraszt, mint gondoltam. Sőt, a sok luxusra és az egyéb dolgokra sem vágnak fel.
Ebéd után visszamentünk a fiúk szobájában és egy kicsit még ott is beszélgettünk.
-Mi lenne, ha lemennénk a medencéhez? - ajánlkozott Liam.
-Szerintem jó ötlet - vigyorgott Harry perverzen, miközben fél szemmel engem figyelt.
-Akkor menjünk! - állt fel mindenki.
-Én még visszamegyek a szobámba átöltözni. Lent találkozunk - mondtam és elhagytam a szobát és az enyém felé vettem az irányt.
Bementem, gyorsan felvettem az egyik fürdőruhámat, felkaptam egy törölközőt, és elindultam a medencékhez.
Amikor leértem minden egyes hímnemű ember majdhogynem tátott szájjal nézett.
Én csak megforgattam a szememet és a fiúk cuccai után leskelődtem.
Ez nem igaz, hogy még a törölközőjüket is két testőr védi! Odamentem és ledobtam az én cuccomat egy kupacba a fiúké mellé.
Könnyen megtaláltam őket a legnagyobb medencében, éppen ökörködtek és egymást fojtogatták a vízbe.
Én nem szóltam semmit, csak beugrottam a vízbe. A víz alatt nyitott szemmel úsztam oda a fiúkhoz és valamelyiket (nem tudom melyiket) lerántottam a víz alá.
Amikor megláttam a fejét, amikor a víz alá ért elvigyorodtam.
Harry jelent meg a vízben. Kinyitotta a szemét és rám mosolygott. A haja, ami szárazon göndör, az most össze-vissza lengedezett körülötte a vízben. Lélegzetelállító látvány volt. Amikor fogytán volt az oxigénem felúsztam a felszínre, majd utánam 3 másodpercre Harry is feljött.
-Na mi van? - kérdezte Niall.
-Semmi. Átöltöztem és itt is vagyok - feleltem, miközben a vizet dörzsöltem ki a szememből.
-Akkor készen állsz? - kérdezte sunyi vigyorral az arcán Zayn.
-Mire? - néztem értetlenül.
-Arra, hogy beavassunk a 1D családba, mint Louis rokona - vihogott Liam és lebukott a víz alá, majd fel emelt annyira, hogy majdnem teljesen kint legyek a vízből a víz felett.
-Nehogy! - nevettem.
-Dee! - Louis.
Liam a vállán kivitt a medencéből és átvitt egy másikba, ami tök üres volt.
Rám vigyorgott és fejest ugrott velem a vízbe. A víz csípte a hasamat, ahogy érkeztünk, de a víz alatt megpróbáltam elúszni Liam és a többi fiú elől, akik Liam után beugrottak, egész sok sikerrel.
-Ti állatok vagytok! - visítottam nevetve, amikor felértem a víz felszínére.
-Mondanod sem kell - Harry.
Egy órán keresztül áztunk bent a medencében és fröcsköltük egymást vízzel. A mi baromkodásunk hangja töltötte be az egész "uszodát".
-És most mi lesz? - kérdezte Zayn, mikor kimentünk a törölközőinkhez.
-Én elmegyek alszom egyet - jelentettem ki egy nyújtózkodás közben, mialatt a fiúk dülledt szemekkel bámulták  a melleimet.
Gyorsan magamra húztam a törcsimet és megköszörültem a torkomat. A fiúk megrázták a fejüket és újra megtalálták a szemeimet.
-Minek alszol ilyenkor? - vonta fel a szemöldökét Liam.
-Minek vagyok szabadságon, ha nem azért, hogy pihenjek? - kérdeztem vissza ugyan úgy.
-Igaz - bólogattak egyszerre a fiúk.
-Akkor én most lelépek. Majd átmegyek... vagy valami. Sziasztok! - köszöntem el és távoztam.
Felmentem a szobámba, átöltöztem és levetettem magam az ágyra. A telefonommal szórakoztam még kicsit és szépen lassan elaludtam.

17:24

Arra keltem, hogy a telefonom rezeg a fejem mellett.
Ki se nyitottam a szememet, csak felvettem a telefont.
-Hallo? - szóltam bele kómás hangon.
-Elnézést, hogy zavarom a szabadságán Kimberly, de nagy szükségem lenne így távolról magára - darálta a főnököm.
-Rendben Mr. O'hara. Amíg nem ráncigál innen haza, addig bármiben segítek önnek. Szóval mi lenne a probléma? - mondtam kedvesen.
-Hát arról lenne szó, hogy ugye volt ez a közvélemény kutatás, amiben megkérdeztük az olvasóinkat, hogy legyen-e valamilyen változtatás a lapban. Nos az eredmények 87,4%-a azt mutatja, hogy az olvasók vevők lennének a változásra, csak az az egyetlen gond, hogy nem tudjuk, hogy mit változtathatnánk. Nem lenne véletlenül valami ötlete Kimberly?
-Hát... Talán kicsit színesebbé tehetnénk a borítókat. A feliratot a címlapon átlátszóvá tehetnénk, így nem takarna ki bizonyos részeket a címlapsztori reklámképén , de azért a lap címfelirata is látszana. A tartalmat számítva néha az idősebb olvasóknak is kedvezhetnénk, például régebbi hírességekről is írhatnánk. Marilyn Monroe, és egyebek. Szerintem sok plusz olvasót szeretnénk, ha nem mindig csak popzenészekről szólna egy havi lap, hanem feltűnne a tartalomban mondjuk néhány idősebb, lecsúszott rapper, mint például 50 cent, és esetleg 2Pac életéről illetve tragikus haláláról is írhatnánk. Gyakrabban lehetne téma akár a Jazz zenei szakág, vagy a Metal, Rock és egyéb különböző zenei stílusok. Sőt, talán azt is meg lehetne oldani, hogy minden hónapban más stílusról írunk. Az is meghozná a megfelelő olvasottságot és talán még több embert állíthatnánk a lapunk olvasói közé, arról nem is beszélve, hogy a statisztikáink és a bevételeink sok eséllyel a Mirror magazinnal vetekedne, és még az is elképzelhető, hogy idővel még túl is tennénk a Mirror-on - ötleteltem a főnöknek.
-Hűha, Kimberly! Ezek remek ötletek! Honnan van magának mindig ennyi ötlete? - kérdezte Mr. O'hara csodálkozva.
-Tudja, ha az embernek csak egy teknőse van, akkor rengeteg szabadideje marad ötletelésre és a munkán agyalásra -  feleltem.
-Le kell cserélnem az asszonyt és a kölyköket egy teknősre - mondta szarkasztikusan.
-Uram, jobban jár a családdal, ezt nekem higgye el - mosolyogtam.
-Rendben Kimberly. Figyeljen, mintenk lejegyeztem, amit mondott. Elkezdünk dolgozni a dolgokon, mert nekem nagyon tetszenek az ötletei. Köszönöm a segítséget, nagyon hálás vagyok - Mr. O'hara.
-Ne hálálkodjon Mr. O'hara. Az a munkám, hogy mindenben segítsem a lapot - feleltem szerényen.
-Akkor további jó nyaralást Kimberly. Egy hét múlva találkozunk.
-Az az egy hét már csak 4 nap - nevettem.
-Egy hét Kimberly. Megérdemli, hogy jó alaposan kipihenje magát. Viszlát egy hét múlva az irodában - mondta és letette.
Én is letettem és az ölembe hajtottam a telefont. De jó! Kaptam még 3 nap plusz szabadságot! Több időt tudok Doncasterben tölteni, ha minden jól meg.
Kicsikét összeszedtem magam és felmentem a fiúk szobájába. Az alatt a rövid út alatt azon gondolkoztam, hogy milyen gyorsan történik minden. Még csak ma reggel beszéltem Louissal ez az öt fiú pedig máris úgy kezel engem, mintha ezer és egy éve barátok lennénk. Szinte képtelenség felfognom is az egészet.
Mikor a fiúk szobájának mahagóni ajtaja elé értem egy-egy pillantást vetettem a két testőrre, akik zokszó nélkül kinyitották nekem az ajtót és beengedtek.
-Sziasztok! - köszöntem, amint becsukódott az ajtó.
-Hali - köszöntek vissza a fiúk.  
-Minek pakoltok ennyire? - kérdeztem, amikor megláttam, hogy mind az öten nagyaban pakolásznak.
-Hát elvileg holnap megyünk Doncasterbe. Úgy volt nem? - állt meg előttem Louis.
-Ja, de. Akkor este én is összekapom a cuccaimat. És kocsival vagy repülővel akartok elmenni odáig? - tettem fel egy újabb kérdést, miközben kényelmesen levágódtam a kanapéra.
-Kocsival minimum 7 óra lenne az út, úgyhogy szerintem most repülünk. Magán repülővel csak 2-3 óra - Zayn.
-Értem. És mikor indulnánk? - kérdeztem.
-Szerintem holnap reggel. Olyan 9 körül, hogy ebédre otthon legyünk - felelt Louis miközben éppen egy púposra pakolt bőröndöt próbált becipzározni. - Niall! Gyere csak! - kiabált át egy másik szobába Louis.
Ekkor megjelent a szőke.
-Mi van Louis? - kérdezte lazán, mire Louis a bőröndre mutatott.
-Tedd rá a segged én meg becipzárazom - Louis.
Niall engedelmesen ráült a majd' szét repedő bőröndre Louis pedig úgy próbálta behúzni.
-Te... Louis talán könnyebben menne, ha nem csak úgy beledobáltad volna a ruháidat, hanem esetleg össze is hajtogattad volna - nevettem, amikor Niall leborult a bőröndről és a földön landolt.
-Semmi bajom, csak kellett egy ölelés a talajnak -  tápászkodott fel Niall.
Én csak a fejemet fogva röhögtem.
-Engedj ide! - löktem kicsit odébb Louist.
Kiborítottam a szőnyegpadlóra a bőrönd tartalmát és leültem a ruhakupac mellé.
-Hé, ezt most miért kellett?! - háborgott Louis.
-Megmutatom, hogyan kell ezt úgy bepakolni, hogy esetleg ne tedd tönkre az egész bőröndöt azzal, hogy erőszakkal próbálod bezárni - forgattam a szemem.
Elkezdtem összehajtogatni és szépen berakosgatni a ruhákat. 5 perc alatt meg is töltöttem a bőröndöt és még maradt is benne hely.
-Na látod okoskám, ez az előnye, ha rendesen pakolsz. Még mellé fér pár dolog és könnyebben be tudod cipzározni - mondtam, miközben egyetlen könnyed mozdulattal behúztam a bőröndöt.
-Basszus, kellett már ide egy nő - vihogott Liam, aki végig fölöttem állt és nézett.
-Ennyi - nevettem Liammel és felálltam a padlóról. - Én viszont most vissza megyek az én szobámba és összepakolom a cuccaimat. Majd találkozunk - mondtam, miközben adtam egy puszit minden srácnak.
-Holnap negyed 9-kor találkozzunk lent a hallban - Harry.
-Okés. Akkor holnap reggel. Sziasztok! - intettem még egyszer oda, majd elhagytam a fiúk szobáját és visszamentem az enyémbe.
Gyorsan összepakoltam mindent, és csak olyan dolgokat hagytam elöl, amire holnap szükségem lesz.
A sminkjeim, fogkefe, és a holnapi ruhám.
Mikor mindent szépen elpakoltam és előkészítettem letusoltam és bedőltem az ágyba. Beállítottam az ébresztőmet 7:20-ra és már aludtam is.

~5.: Vallomás.~

Kedves olvasók! Tudjátok a gépemen már a 21. részt írom. Hát igen volt időm bőven, míg beszerelték az új házba a netet. Az a lényeg, hogy megpróbálok napi egy-kettőt hozni. Jó olvasást! Puszi :

xxSzikraa.♥

2013. Július 5.

08:27

Amikor felkeltem lementem a szállodai étkezőbe reggelizni. Senki nem volt még lent.
Úgy döntöttem, hogy bőven elég lesz nekem ebédig egy kis tál müzli. Miután megettem visszavonultam a szobámba.
Felvettem egy fürdőruhát és lementem a medencékhez. A napra mentem, mert mivel most jó idő volt gondoltam napozok egyet.
Kifeküdtem egy napozó ágyra és élveztem a nap meleg sugarait.
Egyszer csak valami eltakarta előlem a napot. Azt hittem egy felhő az, de kinyitottam a szememet és megláttam Harry magas alakját magam fölött.
-Szia -  köszönt mosolyogva, amikor kinyitottam a szemem.
-Helló - köszöntem vissza neki és a napszemüvegemet felcsúsztattam a hajamba.
-Mi újság? - kérdezte, miközben lehuppant a mellettem lévő napágyra.
-Semmi jó. Veled?
-Semmi különös. Akarsz Louissal beszélni? - kérdezett óvatosan.
Én kétszer is meggondoltam a válaszomat.
-Majd igen. De inkább majd megkeresem én - feleltem és visszadőltem a napágyra.
-Oké... Kérdezhetek valamit? - Harry.
-Már kérdeztél is, de kérdezz! - forgattam a szememet a napszemüveg alatt.
-Van barátod? - tette fel a kérdést.
-Jézusom Harry, az OK, hogy flörtölni akarsz, de rohadtul nem jön be, ha ennyire tapad valaki - ugrottam fel a helyemről.
-Jól van. Bocsánat! Csak tudod... Ez most elég hülyén fog kijönni, de kicseszettül bejössz nekem - húzódott félmosolyra a szája.
Istenem az a bugyiszaggató féloldalas mosoly és kisfiús gördöcskék! Mindig is ő jött be nekem a legjobban a bandából, de most ez tényleg elég furán jött.
-Khm... Oké. Értem. De most... hagynál napozni, ha szépen megkérlek? - kérdeztem olyan hangnemben, amiből talán leesik neki, hogy most nem igazán vagyok vevő a társaságára.
-Persze. Akkor szia - intett nekem, még egyszer, elismerő tekintettel végig mérte a testem és elment.
Még durván egy- egy és fél órát feküdtem a napon, majd amikor elkezdtek leszivárogni az emberek, gondoltam ideje menni.
Össze szedelődzködtem, és felmentem az emeletre, a szobámba.
Felvettem egy farmer rövidgatyát és egy fehér felsőt, majd vissza lementem.
Úgy gondoltam, itt az ideje beszélnem Louissal, mivel tegnap ár kellően végiggondoltam a dolgokat így úgy éreztem vele is közölnöm kell, mi a helyzet és mire jutottam tegnap este.
Fogalmam sem volt, hogy melyik szoba az övék. Végigmentem azon az emeletem, ahol én lakom. Semmi. Semmi arra utaló jel, hogy ezen az emeleten lennének.
Eggyel feljebb mentem és ott a liftből kiszállva és a folyosó felé fordulva megláttam két testőrt, amint fekete "SECURITY" feliratú ruhában mereven állnak egy ajtó két oldalán. Valahogy megéreztem, hogy nem Ashton Kutcher szobája lesz. 
Lassan és nyugodtan oda lépkedtem, hogy lássák, hogy nem vagyok egy elvetemült One Direction mániás rajongó, majd megálltam velük szemben.
-Mit szeretnél? - kérdezte kemény, mély hangon az egyik testőr.
-Öhm... Kimerly Hill vagyok - mutatkoztam be.
-Gratulálok hozzá - felelte ridegen az egyik őr.
-Louis Tomlinson rokona vagyok. Vele szeretnék beszélni - mondtam kiegyensúlyozottan.
-Rossz szöveg kislány - vágta a másik testőr. - Jobb lenne, ha szednéd a sátorfádat és indulnál tovább.
-Kérdezze csak meg valamelyik srácot, aki éppen bent van! Egész nyugodtan. Ha megmondja nekik, hogy Kimberly Hill menne be, akkor biztos azt fogják felelni, hogy engedjenek be - forgattam a szememet.
A magasabb Security-s szintén a szemét forgatva megfordult, bekopogott, majd miután megadták neki az engedélyt, benyitott.
-Valami Kimberly Hill keres téged Louis, és azt mondja, hogy a rokonod - jelentette be unott hangnemben.
-Nem hazudik! Engedd be Paul! - hallottam meg Louis kedves hangját a résnyire nyitott ajtó mögül.
-Szerencséd van kislány - mosolyodott el kissé ez a bizonyos Paul nevezetű testőr és kitárta nekem az ajtót.
-Köszönöm - mondtam lazán és beléptem. Mire becsuktam volna maga mögött a bejáratot az már becsukódott.
-Szia Kimberly - üdvözölt Louis mosolyogva. Ahogy láttam éppen egyedül volt.
-Szia Louis... - köszöntem lesütött szemmel. - Tudod, nagyon röstellem, hogy olyan hülyén reagáltam le ezt az egész rokonság témát, csak eléggé felzaklatott, hogy egyszer csak a semmiből feltűnik valaki, aki azt állítja, hogy a rokonom úgy, hogy három teljes éve tök egyedül vagyok. Louis ezt nem olyan egyszerű felfognom - ráztam a fejemet és azok a könnyek, amelyeket napok óta magamban tartottam, a felszínre törtek, és lassan végigfolyva az arcomon, mosták le azt a minimális mennyiségű sminket, amit reggel felkentem.
-Kimberly... Sajnálom, hogy csak úgy letámadtalak ezzel az egésszel, tudom, nem így kellett volna, de őszintén nem vagyok valami gyakorlott abban, hogy ilyeneket közöljek úgymond idegen emberekkel és innentől pedig nem tudtam, hogy hogyan is csináljam - húzta el a száját Louis.
-Figyelj, én úgy döntöttem, hogy beletörődök az egészbe, megismerkedem a te családoddal és megpróbálok úgy élni, mintha pelenkás korom óta a családom lennétek. Oké? - kérdeztem, fájó szívvel, miközben letöröltem a fekete szemceruza által szürkére színezett könnyeimet. Tényleg iszonyat nehéz volt ezt a döntést meghozni és hangosan kimondani, de annál maradtam, hogy nem lehetek életem végéig olyan, mint egy öregasszony, aki soha semmit nem csinál. És őszintén nem szeretnék egyedül meghalni 20 macska, 2 papagáj és 5 teknős társaságában.
-Tényleg? - kérdezett vissza Louis és reményteljes mosoly jelent meg az arcán.
Én csak nehezen bólintottam egyet és felnéztem a szemeibe.
-Remélem nem csalódsz az új... családodban - vigyorgott és ölelésre tárta a karjait.
-Én is remélem - mosolyodtam el én is és egy mély levegővétel után megöleltem.
Olyan férfias illata volt, hogy ha nem a rokonom tuti letámadom. De a rokonom volt és elég hülye szitu lenne, ha többet akarnék amolyan család-barátságnál. Na igen. Nem vagyok komplett.
-Köszönöm, hogy elfogadsz családtagodnak - sütöttem le a szemem.
-Ugyan már! Hülye lennék, ha nem így állnék hozzá. Vagyis hozzád - Louis.
-Furcsa... - mondtam halkan.
-Mi? - vonta fel Louis az egyik szemöldökét.
-Hát... egyrészt abba belegondolni, hogy végig volt családom, csak én nem tudtam róla, másrészt pedig az a tudat és egyben tény, hogy mostantól van egy családom, akik remélhetőleg szeretnek... Vagy legalább is szeretni fognak.
-Én már most nagyon bírlak - kuncogott Louis.
-Köszi Lou - pislogtam. - Én most megyek - álltam fel.
-Hová? Nem jössz el velem meg a többi sráccal ebédelni? - ajánlotta Louis.
-Öhm... Oké - bólintottam rá az ajánlatra. -Mikor?
-Ebédelni délben szokás vagy nem? - vonogatta felváltva szemöldökeit.
-Jóó, de igazad van! - röhögtem. Annyira idióta ez a srác!...

~4.: Kellemetlen Meglepetés.~

2013. Július 3.

13:42

Eldöntöttem, hogy a mai napot még ledolgozom, aztán ki veszem a nyári szabadságom egy részét. Kezd nekem kicsit sok lenni, ami az utóbbi 2 napban történt velem. Ki kell hevernem, aztán, ha sikeresen még jobban felfogtam a dolgokat kénytelen vagyok felhívni Louist, vagy Liamet.
Alig várom, hogy végre haza mehessek...

19:00 

Végre eljött az idő, hogy hazamenjek. Összeszedtem a cuccaimat, mindent, ami egy hét alatt kellhet az irodából, és haza indultam.  

Egész nap alig tudtam dolgozni, mert még mindig Louison járt az eszem. De mit kéne tennem? 

Nem tudom. Nem tudok én már semmit. Olyan rossz érzés, hogy egyszer csak a semmiből felbukkan egy rokon, aki azt akarja, hogy fogadjam el a helyzetet és tegyek úgy, mintha világ életemben ismertem volna őt...
Haza érve elővettem a kedvenc nagy táskámat, amibe belefér 1 heti ruha és pakolászni kezdtem.
Kivettem egy szobát a város legjobb Wellness szállodájában, és ott fogom tölteni az időm, lehetőleg úgy, hogy teljesen ki tudjam zárni magamból a stresszt.
Összepakoltam és el mentem aludni. Biztos voltam benne, hogy a következő hét csak és kizárólag a nyugalomról fog szólni...

2013. Július 4. 

10:17

Olyan jó volt negyed 11-kor kelni, hogy az leírhatatlan. 

Kimásztam az ágyból, kényelmesen elkészültem és útra kész voltam. 

Összeszedtem a táskáimat, amikbe ruhákat raktam és az ajtóhoz készítettem őket.
A teknőst kivettem a terráriumból és letettem a földre. A lakásban szétszórva leraktam saláta leveleket és teknős kaját. Biztos voltam benne, hogy mire hazaérek, nyoma sem lesz annak, hogy én kaját hagytam itt Turtle-nek.
Amikor friss vizet is kapott, fogtam magam és elindultam.
Fél órás kocsikázás után megérkeztem a szállodába, ahol kivettem a szobámat és elindultam felfedezni a Wellness-részleg által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket.

13:22

Éppen kifelé megyek az egyik úszómedencéből, amikor hangos férfi nevetés csapja meg a fülem.
Körbenézek, de sehol senki. Hát jó. Vállat vonok és tovább megyek. Összeszedtem a törölközőmet és a mobilomat és elindultam fel a szobámba. Éppen csak elhagyom a medencés helységet, a telefonomba merülök.
Ez volt az a banális hiba, amit nem kellett volna elkövetnem.
A lift felé igyekezve beleütköztem egy fiúba. Az ütközés után nem tudtam rendesen megállni a lábamon így vágódtam egyet. A mobilom kirepült a kezemből és egy méterrel arrébb csúszott a szőnyeggel porított padlón. Ha nem lett volna ott szőnyeg, tuti ripityára törik a mobilom.
-Jaj, nagyon sajnálom! Nem esett bajod? - kérdezte a srác kissé riadt arccal.
-Nem, semmi bajom. Bocsánat, én nem figyeltem a lábam elé - ráztam a felemet és összeszedtem a mobilomat a földről és felálltam.
-Amúgy... Harry Styles vagyok - nyújtott kezet.
-Én Kimberly Hill, de mi már ismerjük egymást - nevettem.
-Jaaa, tényleg! Te vagy Louis unokahúga igaz? - kérdezte és jó alaposan végigmért.
-Igen. Tudod, az újságíró - bólogattam. - Várj csak! Ti most mind az öten itt vagytok, vagy csak te? - húztam össze a szemöldököm.
-Mind az öten itt vagyunk. Gondoltuk ránk fér egy kis kikapcsolódás, úgyhogy eljöttünk ide - Harry.
-Remek... - forgattam a szemem. - Na jó, Harry, nekem most mennem kell. Bocsi még egyszer és szia! - intettem oda neki és faképnél hagytam.
Felmentem a szobámba és leültem, pontosabban lefeküdtem az ágyra.
Nem hiszem el, hogy itt vannak! Egyszer jövök el az évben ilyen helyre, erre meg itt vannak. Azért jöttem, hogy kizárjam azt az egész dolgot a fejemből, még ha egyetlen hétre is, de nem lehet, mert ezek itt vannak és persze, hogy ugyan ott, ahol én! Úgy tűnik az élet azt akarja, hogy mindenképpen fogadjam el Louist és éljem tovább az életemet úgy, hogy van családom.
Kénytelen leszek elfogadni. Nincs más választásom, hisz' ha eltaszítom magamtól Louist és a családját, akkor életem végéig bánni fogom, hogy a család lehetőségét hagytam csak úgy elúszni.
Talán jobb lenne, ha folytatnám egyedül továbbra is az életemet úgy, hogy senki nem szól semmiért. De talán a család mellett kellene döntenem, hiszen az mégis csak tetszetősebb, ha van melletted pár ember, akik szeretnek és bármit teszel elfogadnak.
Egy órás vívódás után eldöntöttem mi lenne a kedvező, sőt talán egyenesen a legjobb megoldás.
Vajon jól döntök? Meg fogom bánni valaha? Lehet, hogy mikor rájövök, hogy nem ezt az utat kellett volna választanom, akkor már késő lesz. Túlságosan is késő...

Egy kis infó..

Üdvözlehelletem!

Egy kis üzenetet hoztam nektek: "Sajnálom, hogy nincs új rész, de most költöztünk, és még nincs a házban net. Próbálom minél előbb hozni a részt. :)" Szikraa üzente ezt nektek, én egy barátnője vagyok. 

Köszönjük a figyelmet! 

Viki

~3.: Ez A Kegyetlen Valóság...~

Bocsánat, hogy ennyit késtem, de nyaralni voltam! De most már itt van a 3. rész! Jó olvasást! xxSzikraa.♥

Feszülten ültem végig a napot a fiúkkal az irodában. Néha ideges és még mindig értetlen pillantást vetettem Louisra.
Tényleg annyira képtelenségnek tűnt.
És az egész történet olyan volt, mit egy iszonyat sablonos brazil szappan opera. Feltűnik a magányos, árva lány életében egy fiú, aki most a változatosság kedvéért nem szerelmet vall neki, csak közli vele, hogy a rokona. Jézus.. Még egy ok, hogy saját magamat nézzem hülyének:  Kimberly Hill, a szappan opera főszereplő. 
A saját életem végkifejletét várom, mint egy több macskás nyanya a kis brazil története újabb délutáni adását. Remek.
-Elmegyek megint faxolni - forgattam a szememet. Ez úttal nem kértem meg senkit, hogy jöjjön. Szerintem Louis úgy is képes és szó nélkül utánam jön.
És így is lett. Amint kiléptem az irodából Louis a nyomomban is volt.
-Figyelj Kimberly, tudom, hogy ez most így hirtelen jött és nem úgy, ahogy kellett volna, de én nem vagyok az ilyenekben túl gyakorlott és esküszöm nem akartam ezzel neked rosszat. Egyszerűen csak úgy érezte,m, hogy ha már.... olyan családtag féleség vagy, akkor kötelességem valamilyen szinten felvenni és fenn tartani veled a kapcsolatot - magyarázott Louis.
-És ez eddig miért nem jutott eszedbe, mondd? - fordultam váratlanul felé, mire ő megtorpant.
-Mondtam, hogy csak max 2 hónapja tudok rólad és nagyjából az óta kereslek. Nem tehetek róla, hogy még csak most bukkantam a nyomodra - lépett közelebb.
-Jó.. Louis figyelj, majd... majd megbeszéljük, de most nem igazán vagyok erre felkészülve. Tudod ez egyáltalán nem egyszerű úgy, hogy 3 éve egy lélek sincs mellettem. Kicsit agyalok még ezen az egészen. Fel kell dolgoznom - mondtam és próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy az egész témát annyiban hagytam egy időre.
Ezek után még 1 és fél órát kellett kibírnom és mehettem haza.

19:38

Otthon bőven volt időm agyalni azon, amit Louis közölt ma velem. Sokszor gondolkoztam, hogy mi van, ha mégis van valaki, aki él a családomból, de egy idő után mindig elvetettem magamban a reménytelen ötletet.
De hát, ha Louis anyukája tudott rólam, és arról, hogy teljesen egyedül vagyok, akkor miért nem keresett ő meg? Ezek szerint ő sok mindent tudott rólam, ha a fia ilyen hamar megtalált. Miért hagyott egyedül? Miért hagyta, hogy 3 teljes évet egyes egyedül, önkéntes magányra kárhoztatva töltsem? Miért nem keresett meg, amikor az egész tragédia történt a szüleimmel és miért nem foglalkozott velem? És miért csak most közölte ezt az egészet a szupersztár kicsi fiával, Louissal? Ezt rohadtul nem értem. --- Ilyen dolgok és megválaszolatlan kérdések kavarogtak a fejemben és ezerféle kitalált választ agyaltam ki ezekre, de féltem. Féltem attól, amit Louis mondott és féltem a "családomtól".
Szerintem kicsit hülyén jönne ki nekem is és Louisnak is, ha kiderülne, hogy én vagyok az eltitkolt másod unokatestvére.
Ő egy világ szinten ismert ember én pedig csak egy nyomorult újság író, aki havi 5500-6000 fontot keres és a hírességek és ismert emberek életét/magánéletét boncolgatja minden áldott nap, és, ha Louis valóban a rokonom, akkor ez még tisztességtelenebb, mint amúgy.
Az meg csak pláne a dologban, hogy elég furcsán néznének rám az emberek, ha kiderülne, hogy Tomlinson vér csörgedezik az ereimben.
Az ágyon hasalva folytatott mély elmerülésemből a telefonom zavart fel. Legurultam az ágról és kirohantam a telefonomért, amit a konyhában hagytam. Meglestem a kijelzőt és egy számomra tök ismeretlen szám hívott. Megvontam a vállamat és felvettem.
-Halló, itt Kimberly Hill - szóltam bele.
-Szia Kimberly... Liam vagyok. Ne haragudj, hogy zavarlak, de beszélni akarok veled - szabadkozott Liam.
-Nehogy azt mondd, hogy te meg titokban az öcsém vagy, mert falnak megyek - kerekedett ki a szemem.
-Nyugi, nem állunk rokoni kapcsolatban - nevetett halkan. - Louisról lenne szó - váltott kissé komolyabb hangra.
-Figyelj Liam, nekem ez nagyon gyors. A semmiből felbukkan, és egyik pillanatról a másikra közli velem mi is a szitu. Nem vagyok hozzászokva ehhez a tempóhoz - nyeltem nagyot. - Amúgy meg honnan tudod a számomat? - jutott eszembe.
-Kimberly, te nem tudod, sőt fogalmad sincs arról, hogy Louis mennyi energiát és időt fektetett abba, hogy megtaláljon téged. És a telefonszámod... Hát tudod, ha a One Direction tagja vagy, akkor semmit nem olyan nagy ördöngösség megszerezned - Liam.
-Na jó, Liam. Tartsd meg másnak a hegyi beszédedet Louisról. Nekem ez rohadt hirtelen jött és már Louisnak is megmondtam, hogy fel kell dolgoznom. De elmentem a számodat és ígérem felhívlak, ha sikerült felfognom ezt az egészet oké? - vettem mély levegőt.
-Jó. De kérlek tényleg hívj majd - kötötte a lelkemre Liam.
-Oké. Szia - köszöntem el és letettem.
Kis híján elhajítottam a telefont, aztán visszavetődtem az ágyba.
Lassan elnyomott az álom és elnyelt az öntudatlanság állapota.

2013. Július 2.

7:49

Reggel munkába menet bementem a Starbucks kávézóba és megvettem a reggeli kávé adagomat.
Kifelé menet a szemem megakadt egy ismerős arcú lányon. Meg álltam és az agyam rögtön kattogni kezdett, hogy vajon ki az a lány.
2 perc elteltével rájöttem, hogy ki is az a lány és honnan ismerős nekem.
Ő Eleanor Calder és Louis barátnője. Valószínűleg onnan olyan nagyon ismerős nekem, hogy rengeteget kellett őutána is keresgélnem a neten, újságokban egyéb forrásokban, lévén, hogy ő az egyik One Direcitonös srác párja.
Nem akartam, de oda kellett mennem hozzá. Volt valami, ami az óta lüktetett a fejemben, amióta reggel felkeltem.
Oda léptem a gondtalanul kávézgató és Twitterező lány mellé.
-Szia Eleanor -köszöntem kedvesen.
A lány mosolyogva emelte rám a tekintetét a telefonjáról.
-Helló - köszönt vissza ugyan olyan kedvesen.
-Bocsánat, hogy megzavarlak de megadnád Louis telefonszámát? - kérdeztem kicsit zavartan.
-Öhm.. Nem adhatom meg rajongóknak - felelt Eleanor.
-Én a... másod unokatesója vagyok - közöltem.
-Hányszor hallottam én már ezt - forgatta a szemét mosolyogva.
-Hívd fel és kérdezd meg. Mondd neki, hogy Kimberly Hillnek kéne a száma - mondtam és a mobilja felé biccentettem.
-Oké - sóhajtott megadóan Eleanor és felkapta az asztalról a telefonját és tárcsázta Louis számát.
Néhány perc múlva Eleanor letette a telefont.
-Istenem. Igazad volt - nevetett. Elővett egy papírt és leírta rá Louis számát. - Tessék - nyújtotta oda nekem.
-Köszönöm Eleanor. Hálás vagyok - villantottam egy féloldalas mosolyt.
-Igazán nincs mit. És örülök, hogy megismerhettelek - állt fel.
-Én is. És biztos vagyok benne, hogy még találkozunk - vetettem egy biztató pillantást.
-Remélem - szélesedett Eleanor mosolya és megölelt.
Kicsit meglepődtem, mert engem senki nem szokott ölelgetni, úgyhogy most elég furcsa és szokatlan volt ez az érzés.
-Nekem most mennem kell dolgozni - mondtam, mikor Eleanor elengedett.
-Oké. Az én számomat is felírtam a lapra. Ha kell valami, csak szólj - szólt kedvesen.
-Jól van. Szia - intettem oda neki és elhagytam a kávézót.
Kedves lány ez az Eleanor. És milyen szép! Nekem már most nagyon szimpatikus volt. Remélem még fogok vele találkozni...

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy még csak most hoztam, de mint már mondtam nyaralni voltam, pénteken jöttem haza és egészen tegnapig dolgoztam..

De azért remélem tetszett! 4 komi, 5 pipálás és hozom a kövit! :D xxSzikraa.♥